Szülés lépésről lépésre II.
A fájásokat nem mindképp kell végig küzdeni, léteznek a szülés ezen szakaszában különböző fájdalomcsillapító módszerek is. Ezek közül napjainkban egyik legkorszerűbb érzéstelenítő technika az epidurális érzéstelenítés.
A gerincközeli érzéstelenítés során az aneszteziológus orvos, – más helyeken a nőgyógyász- a gerinc burkai közé egy műanyag csövecskét (úgynevezett kanült) vezet be, melyen keresztül egy érzéstelenítő gyógyszert juttatnak a gerincvelő melletti térbe. A szer hatására az itt haladó idegek elzsibbadnak, a fájdalomérzet pedig jelentősen csökken vagy akár teljesen megszűnik.
A regionális érzéstelenítés hatékony, könnyen kivitelezhető módszer, szükség esetén ismételhető, s mindezt úgy érjük el, hogy az terhes tudatállapotába nem avatkozunk be, ennek eredményeként a szülőnő a szülés teljes ideje alatt képes együttműködni orvosával, szülésznőjével.
A fájdalomcsillapításhoz szükséges beavatkozás fájdalommentes, egy sima injekció, vagy oltás okozta fájdalomhoz hasonlítható kellemetlenséggel jár az a néhány másodperc, amíg megszúrják a területet és szinte azonnal megkönnyebbülés érzés áll be a fájások alatt a gyorsan ható fájdalomcsillapításnak köszönhetően. A fájdalomcsillapítás mellett levezetett szülésnek több pozitívuma van. Az anyák nem fáradnak ki, nincsenek kimerülve egy esetleg elhúzódó vajúdástól, teljesen más ilyen lelkiállapotban megélniük a szülést követő első órákat mikor először találkoznak újszülött kisbabájukkal.
A fenti technika mellett a vajúdó nő szabadon sétálhat, az EDA gyorsítja a tágulási szakot, bármikor ismételhető, gát sérüléskor további mennyiség adható a kanülbe. Számos hiedelemmel ellentétesen epidurális fájdalomcsillapítás nem emeli a császármetszés gyakoriságát, de alkalmazásakor előfordul, hogy oxytocin adagolással is támogatni kell a szülés folyamatát. Ennek az oka, hogy az epidurális érzéstelenítés csökkentheti az összehúzódásokat. Hátránya még ezen felül, hogy a gyógyszer adagolása következtében leeshet a kismama vérnyomása, mivel az altest erei kitágulnak. Ez a méhlepény vérellátásának romlásához is vezethet és befolyásolhatja annak anyagcseréjét. Ennek megelőzése érdekében az EDA során keringésstabilizáló gyógyszereket is adagolnak a kismamának. Az epiduralis érzéstelenítés mind anyai, mind magzati előnyei háttérbe szorítják az oxytocin igény megemelkedését, s ennek köszönhetően nem véletlenül a legkedveltebb fájdalomcsillapítási módszer a fejlett országokban, s így a szülőnők 60%-a választja az epiduralis vagy a kombinált spinalis-epiduralis érzéstelenítést a szülési fájdalmak mérséklésére.
A modern szülészet egy másik fájdalomcsillapítási módszerei a belélegezhető fájdalomcsillapító inhalátumok. Ezen fájdalomcsillapítóknak az előnye, hogy a szer a légutakon keresztül folyamatosan távozhat, szakaszosan, igény szerint adagolható, s a kismama ébersége, együttműködési készsége is megmarad. E szerek hatására enyhe bódulat lesz úrrá a kismamákon, ami a fájásokat enyhíti, de a kontaktuskészsége ugyanúgy megmarad.
A legelterjedtebb, az egyetemi klinikán is használt szer a nitrogénoxidul-oxigén 50-50%-os keveréke, amit a méhösszehúzódások alatt lélegeztetnek be a szülő nővel speciális készüléken keresztül. Helyes adagolás esetén nem fordulnak elő káros anyai és magzati mellékhatások, és a szülés lefolyására sincs kedvezőtlen hatással.
Alternatív fájdalomcsökkentő terápiák lehetnek a szülőszobán, otthonos, meghitt közeget varázsoló aromaterápiák. Illóolajok párologtatásával a személytelen szülőszobák is kellemes hangulatot árasztanak ahogy a légtérbe kerülnek.
Sok szülésznő használ olyan gátmasszázs olajakat, amikbe szintén kevernek illóanyagokat, melyek a bőrbe masszírozva nyugtatják és lazítják a gátat.
A modern szülőszobák már számos olyan speciális világítással, vagy zenelejátszó berendezéssel rendelkeznek, amik segítségével a kismamák az otthonos szülés élményét kaphatják.
Normál esetben a vajúdási szakasz végén a kismama méhszája nagyjából 5 ujjnyira tágul (10 cm). Ekkor kezdődik meg a szülés második fázisa, vagyis a kitolási rész, melynek végén világra jön az újszülött.
Az első fázis, azaz a vajúdási szak nehézsége sokszor, hogy a kismamák a fájásoknak nem érzik a kézzel fogható következményét. A nőgyógyász orvos vagy a szülésznő vizsgálatai során lehet mérni a méhszáj változását, ám a kismamák számára ez nem annyira egyértelmű megfelelő viszonyítási alap hiányában. Nagyon fontos ebben az időszakban a megfelelő bizalom, hiszen a kismama csak a körülötte álló egészségügyi személyzet által mondott változásokra tud hagyatkozni a tágulást illetően. A szülés második szakasza során ez a kiszolgáltatottság érzés megszűnhet, hiszen a kismama is érzi, hogy a fájások effektívebbekké válnak, a babájuk ezek hatására elkezd a kismedencébe ágyazódni és a megfelelő forgások után a világra jönni.
A kismama maga is tudja, hogy közel a szülés vége, ugyanis összetéveszthetetlen végbélnyomást érez, és energiáit ösztönösen elkezdi összpontosítani. Ajánlatos az orvos utasításait pontosan követni, illetve légzőgyakorlatokkal segíteni az ellazulást és a koncentrálást. A kitolási szak is függ a korábbi hüvelyi szülések számától, ez először szülő kismama esetén 50-60 perc is lehet, ám ez a szülések számával akár fél óránál is kevesebb időre csökkenthető.
A nyomások hatására, amit a baba körüli méhtest összehúzódásai okoznak a magzat elkezd lefele haladni a kismedencében és klasszikusan négy jellegzetes mozgást végez. Ezeket a folyamatokat flexionak, belső forgásnak, deflexiónak és külső forgásnak nevezzük. A lényege ennek a mozgássorozatnak hogy a medencén a magzat megpróbálja a legkomfortosabb pozíciót megtalálni a fejével, hogy a legmegfelelőbben át tudjon rajta haladni. Ezek a mozgásfolyamatok magától zajlanak, az újszülött koponyája automatikusan a legkönnyebben átjárható átmérőt keresi.
A szülés utolsó fázisánál a fej előbukkanása előtt gyakran felmerül az episiotomia szükségessége, azaz kell-e végezni gátmetszést.
De mi is az a gátmetszés pontosan?
A gátmetszés egy oldalirányú vágás a hüvely szélén, mely segítségével a baba könnyebben tud kibújni a megnagyobbodott nyíláson. Bár egyesek (főleg a természetes szülés követői) ellenzik a beavatkozást arra hivatkozva, hogy valójában nem is minden esetben lenne rá szükség, a szakemberek véleménye szerint mégis számos előnnyel jár: a vágott seb sokkal könnyebben gyógyul és forr össze, mint az esetlegesen szakadt seb; a beavatkozás jelentősen lerövidítheti a kitolási szakaszt; a gát és a méh izmai így kevésbé sérülnek és tágulnak ki; illetve az édesanya hüvelye sem lesz tágabb a szülés után, így megelőzhetők a szexuális élet későbbi zavarai.
A modern szülészetben a gátmetszés szerepe egyre csökken, az északi államokban a gátmetszést az összes szülés kevesebb mint 10%-ában, a déli országokban több mint háromnegyedében rutinszerűen végeznek. A magyarországi gyakorlat a kettő között található.
Rutinszerűen a jelenlegi irányelvek szerint nem végzünk episiotomiát, a szükségessége a magzati és anyai jótékony hatások figyelembe vételével történik. (Komoly gátrepedés, vagy a magzati oxigén hiány miatt az utolsó szakasz meggyorsítása például.)
A gátmetszéstől függetlenül a kismamák gátvédelem mellett szülnek. Ez azt jelenti, hogy a szülésznő kezét a gátra helyezve ellentart a gát még nagyobb sérülését előidéző magzati nyomásnak. Azzal, hogy a kezével tartja a gátat, nem engedi, hogy a magzati váll, vagy a koponya nem megfelelő csavarodásának következményeképp kontroll nélkül nyomódjon, ezáltal a szövetek szakadjanak, a gátsérülés még nagyobb fokban bekövetkezzen.
A világra jött csecsemők légútjait a legfrissebb ajánlásoknak megfelelően nem szívjuk le. A gyermekgyógyászok javaslatinak megfelelően törekszünk arra, hogy az anya minél hamarabb a babáját a mellkasára tudja fektetni, és ezáltal a bőr-bőr kontaktus minél hamarabb létrejöhessen. A kicsi a vele született szopóreflexének köszönhetően rögtön az anyamellet kezdi keresni, majd miután megtalálta, a szopással próbálkozik (ez biológiai okok miatt nagyban segíti a tejtermelés beindulását). A baba a kijövetele után egy perccel és a szülés után öt perccel is megkapja saját “Apgar pontjait“, mellyel az orvosok az arc- és testszínét, a szívverését, a reflexválaszait, az izomtónusát és a légzését értékelik.
A pár perces baba-mama együttléttel azonban még nem ér véget a szülés, az édesanya a harmadik szakasz során “megszüli“ a méhlepényt. Ennek a magzat születésétől számított 5-20 percen belül kell megtörténnie. Miközben a lepény leválik, nagy mennyiségű prosztaglandin szabadul fel, ami egy a méh összehúzódásáért felelős hormon. A lepény leválását követően a szülész nőgyógyász alaposan végignézi a lepény felszínét. Ez azért nagyon fontos, mert szeretnénk elkerülni a lepény részleges leválásából adódó későbbi szövődményeket. Ha a lepény nem válik le teljes mértékben, hanem valamilyen boholy még a méh falához tapad, megnő a későbbi erős vérzés, és más komplikációk száma.
A lepény megszületését követően az orvos teljesen beöltözve a hüvely, a méhszáj, és a gát alapos átnézését végzi, szinte steril műtői körülményeket teremtve a szülőszoba intim hangulatában. Ez a mozzanat igen fontos, hiszen a sérülések ellátása, az esetleges baba forgásából adódó hámsérülések egyeztetése a későbbi szövődményekre és a szexuális életre is hatással van.
A gátvarrás után az anyuka végre megpihenhet, és az immár kibővült család majdnem minden intézményben együtt tölthet pár órát a szülőszobán, ez az úgynevezett aranyóra.
Ezt az utolsó fázist nevezzük posztplacentáris szaknak. Ennek a szakasznak a későbbi biztonság megalapozása a lényege. Tudjuk, hogy ebben a két órában a legnagyobb a veszélye az esetleges vérzésnek így a szoros megfigyelés céljából a szülésznő többször is a nyugalmat szem előtt tartva figyeli a kismamát.
