
1980-ban szereztem orvosi diplomámat a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Pályafutásomat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban kezdtem szülész-nőgyógyászként, majd Miskolcon folytattam munkámat, ahol 1985 és 2000 között háziorvosként tevékenykedtem. Ezzel párhuzamosan szakoktatói és üzemorvosi feladatokat is elláttam.
2000-től a rendvédelmi szervek egészségügyi ellátásában dolgoztam (ORFK, BM KKI). Munkám során a Klinika betegjogi képviselőjeként, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felülvizsgáló főorvosaként is tevékenykedtem.
2007 és 2010 között az FTP Egészségügyi Osztály osztályvezető főorvosaként vezettem a szakmai munkát, ahol pályám egyik meghatározó időszakát élhettem meg, szakmai és emberi elismerésben részesülve.
Az elmúlt években elsősorban magánklinikai környezetben dolgozom foglalkozás-egészségügyi szakorvosként. Biztosítási orvosszakértői képesítéssel rendelkezem; bizalmi orvosként az Erste számára végeztem kockázatelbírálási feladatokat, valamint szerepeltem a szakértői névjegyzékben is.
Német nyelvvizsgával rendelkezem, és szakmai munkám során angol nyelven is elláttam szakorvosi tevékenységet.
Több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalatommal célom, hogy a hozzám forduló páciensek számára magas színvonalú, megbízható és empatikus ellátást biztosítsak.
| Gépkezelői engedély hosszabbítása | 10.000 Ft |
| Oltás beadása (az ár az oltóanyag árát nem tartalmazza!) | 10.000 Ft |
| Orvosi alkalmassági vizsgálat jogosítványhoz (EKG-val és vércukorméréssel) | 22.000 Ft |