Rendelőnk Budapest belvárosában, a Haller utcában, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető, a parkolás könnyen megoldható
A Mester utcai telephelyünk a Haller utcai telephelytől pár perc sétára, a Mester utcában található SPIRIT RESIDENCE lakóépületben helyezkedik el.
Haller Medical-Haller utcai rendelő
2020-ban a Haller Medical alapításával egy olyan egészségügyi intézmény létrehozása volt a célunk, amely magas szintű szakmai háttér és kiemelkedő felszereltség mellett nagy hangsúlyt fektet a Páciensélményre.
Professzionális és exkluzív ellátásunkat modern, elegáns környezetben biztosítjuk Önöknek.
„Nagyon fontos az, amit adunk, de legalább akkora hangsúlya van a kapott élmény leképeződésének is.”
Nem csupán az a célunk, hogy a hozzánk érkezőket kimagasló szakmai tudással és modern eszközökkel gyógyítsuk, hanem az is, hogy a nekünk bizalmat szavazó Pácienseket a velünk való első találkozástól kezdve kizárólag pozitív élmények érjék.
Ezért lényeges számunkra, hogy már call centerünk és elektronikus platformjaink is közvetlen kapcsolatfelvételi lehetőséget, azonnali elérhetőséget biztosítsanak.
Mert ez az, amit szeretnénk hangsúlyozni: itt vagyunk, elérhetőek vagyunk, Önök mellett állunk.
Haller Medical-Mester utcai rendelő
2024 őszén a Haller Medical Magánrendelő alapításának 4. évfordulóját Mester utcai telephelyünk nyitásával ünnepeljük.
A Spirit Residence a IX.kerületben, Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerületének népszerű pontján, a Mester utca és az Ipar utca közötti területen került átadásra 2024 év elején. Itt alakítottuk ki a Haller Medical Magánrendelők legújabb rendelőjét, a Haller utcai telephely szomszédságában.
Küldetésünkben mindig nagy szerepet kapott a prevenció, ezért számunka nagy öröm, hogy a meglévő szolgáltatásainkat tovább tudjuk bővíteni ennek jegyében.
A Mester utcai rendelőnkben, akárcsak a Haller utcai létesítményünkben, elsődleges célunk egy olyan nyugodt és barátságos környezet kialakítása volt, amely elősegíti pácienseink gyógyulását és jóllétét. Törekedtünk arra, hogy olyan légkört teremtsünk, ahol betegeink:
Ez a gondosan megtervezett, támogató atmoszféra lehetővé teszi, hogy pácienseink teljes figyelmüket egészségükre fordíthassák, miközben szakértő csapatunk gondoskodik róluk. Célunk, hogy minden látogatás során pozitív és megnyugtató élményben legyen részük, ezáltal is hozzájárulva gyógyulásukhoz és általános jóllétükhöz.
Várjuk minden kedves leendő és meglévő Páciensünket 9. kerületi rendelőinkben, könnyű megközelíthetőség, egyszerű parkolási lehetőség és maximális diszkréció társaságában. Az Önök igényeihez igazodva a hét minden napján számos szakterület orvosai állnak a hozzánk érkezők rendelkezésére.
A Haller Medical csapata számára az odafigyelés és a törődés nem csupán üres szavak, hanem mindennapi munkánk alapvető pillérei. Ezek az értékek valódi motivációt jelentenek számunkra, és arra ösztönöznek minket, hogy minden nap a lehető legjobb ellátást nyújtsuk pácienseinknek.
Mertünk nagyot álmodni, ez az álom az Önök bizalma nélkül nem jöhetett volna létre, amit ezúton is köszönünk!
„Az Ön egészsége a mi sikerünk!”