
Dr. Kocsis Mátyás urológus szakorvos vagyok. Általános orvosi diplomámat 2020-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán, cum laude minősítéssel.
Ugyanebben az évben egészségtudományi szakfordító és tolmács diplomát is szereztem, amely nagy segítséget jelent a szakirodalom naprakész követésében. 2020 óta az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház (korábban MH EK Honvédkórház) Urológia-Andrológia Osztályán dolgozom főállásban.
Szakmai érdeklődésem elsősorban a húgyúti kövességre, az urológiai rosszindulatú betegségekre (vese-, vesevezeték-, húgyhólyag-, prosztata-, here- és hímvessződaganatok), a vizeletürítési és vizelettartási panaszokra, valamint a jóindulatú prosztatamegnagyobbodásra terjed ki, de bármely más urológiai problémával is szívesen foglalkozom. Tudásom bővítése érdekében rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi konferenciákon.
Fontosnak tartom, hogy a páciensek fenntartások vagy félelmek nélkül, bátran kérdezhessenek a rendelésen. Legjobb szakmai tudásommal és empátiával igyekszem segíteni a gyógyulásukat.
Szabadidőmben szívesen sportolok; kedvencem a labdarúgás, de a futás, a tenisz és a kirándulás is a kedvelt időtöltéseim közé tartozik. Szeretek utazni, új helyeket és kultúrákat megismerni, valamint olvasni.
| Szakorvosi vizsgálat hasi ultrahanggal (urológiai szervek) | 35.000 Ft |
| Hétvégi szakorvosi vizsgálat hasi ultrahanggal (urológiai szervek) | 38.000 Ft |
| Here ultrahang (kiegészítő vizsgálatként vehető igénybe) | 8.000 Ft |
| Konzultáció/ Leletmegbeszélés szakvizsgálat nélkül | 25.000 Ft |
| Konzultáció és katétercsere (hozott katéterrel, szakvizsgálatot követően vehető igénybe) | 28.000 Ft |
| Onkológiai másodvélemény | 35.000 Ft |
| Urológiai kontroll vizsgálat (1 hónapon belül) | 29.000 Ft |
STD mintavétel (Az ár nem tartalmazza a szükséges STD panel árát. Az árak a honlapon megtalálhatóak a mikrobiológiai vizsgálatok fül alatt. ) | 35.000 Ft |
Circumcisio (Körülmetélés) | 220.000 Ft |
Frenulotomia (Fitymafék műtét) | 115.000 Ft |
| Húgycső- és hólyagtükrözés (cisztoszkópia) | 90.000 Ft |
| Eredménykiadás: | ||
| Baktériumtenyésztés és rezisztencia-vizsgálat (aerob) | 8.000 Ft | 4-10 munkanap |
| Direkt kenet mikroszkópos vizsgálata | 3.000 Ft | 2 munkanap |
| GBS (Streptococcus) szűrés | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Chlamydia trachomatis PCR | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Mycoplasma genitalium PCR | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Trichomonas vaginalis PCR | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Atopobium vaginae QPCR | 5.000 Ft | 3 munkanap |
| Herpes simplex virus (1, 2) PCR genotipizálással | 11.000 Ft | 3 munkanap |
| Gardnerella vaginalis QPCR | 5.000 Ft | 3 munkanap |
| Neisseria gonorrheae PCR | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Ureaplasma urealyticum/parvum QPCR | 6.000 Ft | 3 munkanap |
| Sarjadzó gomba tenyésztése | 7.000 Ft | 3 munkanap |
| FULL SPECTRUM HPV™ | 15.000 Ft | 10 munkanap |
| 2-es teszt – genitalis ulcus panel (Herpes simplex, Treponema pallidum) | 15.000 Ft | 3 munkanap |
| 3-as teszt – vaginitis, vaginosis panel (Gardnerella vaginalis, Trichomonas vaginalis, Atopobium Vvaginae) | 14.000 Ft | 3 munkanap |
| 4-es teszt – cervicitis, urethritis panel (Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma urealyticum,/parvum) | 16.000 Ft | 3 munkanap |