A digitális röntgen a korszerű képalkotó diagnosztika egyik legnépszerűbb alternatívája, ami leginkább egyszerűségének és gyorsaságának köszönhető, de az alacsonyabb sugárterhelés is előnyös tulajdonságai közé sorolható.
A képalkotás még esetében is röntgensugarakra épül, azonban a digitális technológia teljesen megváltoztatta a kép elkészítésének, feldolgozásának, tárolásának és továbbításának módját, tehát kevesebb sugárdózissal lehet pontosabb képet kapni a páciens állapotáról.
Az így készített felvétel ráadásul azonnal elemezhető, digitálisan archiválható és szükség esetén rögtön másik szakemberhez továbbítható, hiszen nincsenek kézzel fogható filmek, csak számítógépen tárolható digitális képek.
Hogy mégis mi az a digitális röntgen, miként működik és milyen előnyei vannak a hagyományos röntgenkészülékhez mérten? Ebben a cikkben minden fontos kérdésre válaszoltunk!
Mi az a digitális röntgen?
A digitális röntgen vagy más néven digitális radiográfia egy olyan röntgenvizsgálati technológia, amelyben a röntgensugárzás által létrehozott információt egy speciális digitális detektor érzékeli és alakítja át diagnosztikai értékű képekké.
A vizsgálat alapelve ugyanaz, mint a hagyományos röntgennél: a röntgensugarak áthaladnak a vizsgált testrészen, a különböző szövetek és szervek pedig eltérő mértékben nyelik el a sugárzást, ezért a detektorhoz különböző mennyiségű röntgensugárzás jut el.
Ebből tudja kialakítani a test belső szerkezetét ábrázoló képet, de fontos, hogy a digitális röntgennek ehhez jóval kisebb sugárdózisra van szüksége, mint a hagyományos típusának.
Fontos különbség továbbá, hogy a klasszikus röntgen által rögzített kép egy fizikai hordozón, egy filmen jeleníti meg az eredményt, aminek az előhívásához időre és vegyszeres feldolgozásra van szükség, de a digitális rendszerben nincs szükség ilyesmire, a kép azonnal megjelenik a kapcsolódó számítógép monitorján.
A digitális röntgen előnyei
Gyorsabb képmegjelenítés
A digitális röntgen egyik legfontosabb előnye mind a szakorvos, mind a páciens oldaláról, hogy a felvétel gyorsan megjeleníthető, szinte azonnal kiértékelhető lesz.
Ez különösen fontos lehet sürgős esetekben, amikor a diagnózis felállításához elengedhetetlen mielőbb megismerni a kívülről nem látható elváltozásokat, így csökkenthető a kép feldolgozásához és továbbításához kapcsolódó várakozási idő.
Pontosabb digitális képek
A digitális képek egyik fontos tulajdonsága, hogy számítógépes rendszerben jelennek meg, azaz nagyíthatók, állítható a dinamikatartományuk és az intenzitásuk, vagyis több információt biztosítanak a radiológusoknak és a szakembereknek a pontosabb diagnózishoz.
Az utólagos beállítások persze nem azt jelentik, hogy egy rosszul elkészített röntgenfelvételből tökéletes kép készíthető, a páciens megfelelő pozicionálása, a helyes vizsgálati beállítások a digitális röntgen esetén is nagyon fontosak.
Egyszerűbb archiválás, hozzáférés és kezelés
Egy röntgenfelvételt nemcsak elkészíteni, hanem tárolni is kell. Ez az elmúlt évtizedekben nagy fejtörést okozott az egészségügyi intézményeknek, de a digitális röntgennel ez sem jelent problémát, hiszen ezek a képek elektronikus archívumban tárolhatók.
Ez a páciens számára is előnyös lehet, hiszen egy esetleges később vizsgálatnál a korábbi felvételek könnyebben visszakereshetők, az eredmények pedig egyszerűbben összehasonlíthatók egymással.
Sőt, a digitális röntgenkép könnyen továbbítható akár intézmények között is, ami jóval gyorsabbá teszi például a másodvélemény kikérését, illetve nem okoz fennakadásokat sem, ha a pácienst a képalkotás után máshol kezelnék.
Kisebb sugárterhelés
A digitális röntgen önmagában nem jelenti azt, hogy minden vizsgálat kisebb sugárdózissal jár, azonban a korszerű digitális technológia lehetőséget ad ennek az optimalizálására, így sok esetben valóban mérsékelhető a sugárterhelés mértéke.
Ez azonban több tényezőtől függ, így például a vizsgált testrésztől, a berendezéstől, a vizsgálati beállításoktól, a beteg testalkatától, a képminőségi követelményektől és attól is, hogyan használják vagy optimalizálják az adott rendszert.
Önmagában tehát a technológiai háttér még nem garancia a kisebb sugárdózisra, viszont megfelelő használat és beállítások esetén a legtöbbször optimalizálható a sugárzás mértéke, az indokolatlanul nagy vagy felesleges dózisok pedig könnyebben kizárhatók.
Hogyan működik a digitális röntgen?
A digitális röntgen működése az eltérő technológiai háttér ellenére is csak minimálisan különbözik a hagyományos röntgenkészülékektől. Lássuk, hogy miként lehet a röntgensugár segítségével digitális képet előállítani:
A röntgenkészülék röntgensugarat bocsát ki
Miután a páciens kényelmesen és a radiológus utasításai szerint elhelyezkedett a röntgenkészüléken, az eszköz elindítását követően a röntgencsőből meghatározott energiájú röntgensugár indul a vizsgált testrész irányába.
A röntgensugarak áthaladnak a testen
A test különböző szövetei eltérő mértékben verik vissza vagy gyengítik a röntgensugarakat, ami a képalkotás alapja. A csont például jóval több sugárzást nyel el, mint a levegővel telt tüdő, ezért van az, hogy a csontozat általában a legvilágosabb a röntgenfelvételen.
A digitális detektor érzékeli a különbségeket
A digitális detektor feladata, hogy érzékelje a testen áthaladó röntgensugárzás mennyiségét, illetve annak visszaverődéseit, és abból olyan elektronikus jelet hozzon létre, amelyből aztán előállítható lesz a röntgenkép.
A számítógép digitális képet készít
A detektorból származó adatokat a csatlakoztatott számítógépes rendszer feldolgozza, majd ezekből létrehozza a röntgenfelvételt. Az elkészült kép ezután monitoron keresztül megtekinthető, finomítható és kiértékelhető lesz.
Milyen esetekben alkalmazható a digitális röntgen?
A digitális röntgen számos gyakori panasz és egészségügyi probléma kivizsgálásában alkalmazható ugyanazzal a szerepkörrel, mint a hagyományos röntgen.
Elsősorban akkor hasznos, amikor a csontok, a mellkas, a tüdő vagy bizonyos hasi területek állapotáról kell gyors, diagnosztikai értékű képalkotás.
A vizsgálat indokoltságáról és típusáról minden esetben a kezelőorvos dönt a panaszok, az anamnézis, a fizikális vizsgálat és az egyéb rendelkezésre álló információk alapján.
A legtöbbször a következő területeken és esetekben alkalmazható a digitális röntgen:
Csont- és ízületi panaszok, sérülések vizsgálata
A röntgenvizsgálat az egyik leggyakrabban alkalmazott képalkotó módszer csonttörések és egyéb csontsérülések vizsgálatára és pontos feltárására.
Baleset esetén nemcsak annak megállapításában nyújthat óriási segítséget, hogy történt-e törés, hanem abban is, hogy a csontok elmozdultak-e, esetleg milyen pozícióban helyezkednek el, ami meghatározza a további kezelési lehetőségeket.
Digitális röntgen készülhet többek között:
-
a kéz- és az ujj csontjairól,
-
a csuklóról,
-
az alkarról és a könyökről,
-
a vállról,
-
a lábfejről és a bokáról,
-
a térdről,
-
a combcsontról,
-
a csípőről,
-
és a gerincről is.
Fontos, hogy nemcsak akut sérülések esetén lehet hasznos a röntgen, bizonyos krónikus csont- és ízületi panaszok kivizsgálásában és követésében is hatékonyan alkalmazható – az alacsonyabb sugárterhelés miatt akár gyakrabban is, mint hagyományos társa.
Mellkas- és tüdővizsgálat
A mellkasröntgen a digitális radiográfia egyik leggyakoribb alkalmazási területe, hiszen részeként a tüdő mellett a szív és a mellkas más szervei is vizsgálhatók.
A mellkasröntgen készülhet egyszerű prevenciós célból, de olyan tünetek esetén is, mint
-
a tartós vagy bizonytalan eredetű köhögés,
-
az ismeretlen hátterű nehézlégzés,
-
a különféle mellkasi panaszok,
-
a tüdőgyulladás gyanúja,
-
bizonyos tüdőbetegségek követése,
-
valamint műtétek vagy egyes kezelések előtti állapotfelmérés részeként.
A mellkasröntgen ugyanakkor nem minden tüdő- vagy mellkasi betegség kimutatására alkalmas, bizonyos elváltozások pontosabb vizsgálatához ezeknél a szerveknél gyakran CT-re vagy más képalkotó módszerre, például ultrahangra lehet szükség.
Gerincvizsgálatok
A digitális röntgen a gerinc egyes elváltozásainak vizsgálatára is kitűnően használható, sőt részleteiben is meg tudja mutatni a vázrendszert, így készülhet például külön nyaki-, háti- vagy ágyéki gerincfelvétel.
A vizsgálat segítséget adhat a csigolyák és a gerinc csontos szerkezetének megítéléséhez, valamint bizonyos degeneratív, esetleg statikai eltérések felismeréséhez.
Gerincpanaszoknál azonban fontos tudni, hogy a röntgen elsősorban a csontos struktúrák ábrázolására alkalmas, az izmok, szalagok, porckorongok és az idegrendszeri képletek részletes vizsgálatához más képalkotó módszerekre van szükség.
Fogászati és állcsontvizsgálatok
A röntgentechnológia a fogászatban is nagyon fontos szerepet tölt be. A fogászati röntgenfelvételek segítségével a fogak, a foggyökerek, az állcsont és a környező képletek is jól vizsgálhatók alacsony sugárterhelés mellett.
A digitális fogászati képalkotás előnye, hogy a felvételek elektronikus formában azonnal a fogorvos rendelkezésére állnak, ami főleg fájdalmas vagy sürgős esetekben megtámogatja a mielőbbi beavatkozást.
A fogászati képalkotásnak is több típusa létezik, de a legtöbbször elegendő az egyszerű röntgen, a komplexebb eseteknél viszont már CT-re van szükség.
Hasi és egyéb vizsgálatok
Bizonyos esetekben a has és a medence területéről is szükség lehet röntgenfelvételt készíteni. A hasi röntgen segíthet például a bélelzáródásra utaló jelek, bizonyos kóros gáz- vagy levegőfelgyülemlések, illetve egyes idegentestek felismerésében.
A röntgen azonban csak néhány hasi panasz esetén jelent elsődlegesen választandó alternatívát, az ilyen jellegű problémák kivizsgálásában gyakran az ultrahang vagy a CT ad több és alaposabb információt.
A sürgősségi és a traumatológiai ellátásban a digitális röntgen különösen hatékony olyan sürgős esetekben is, amikor a panaszokat valamilyen idegentest okozza, amely képes elnyelni a röntgensugárzást, ezáltal pedig segít a gyors diagnózisban.
Mikor nem elég a digitális röntgen?
Amint az a fentiekből is kiderült, a digitális röntgen egy nagyon hasznos képalkotó módszer, de önmagában nem minden betegség vagy panasz kivizsgálására alkalmas.
Ha nem csontok, bizonyos anatómiai területek vagy nagyobb eltérések megállapítására, hanem például izmok, szalagok, inak vagy egyes belső szervek állapotának részletesebb megítélésére van szükség, akkor a digitális röntgen helyett más képalkotó vizsgálatok indokoltak.
A panaszok és a feltételezett kórkép alapján így a kezelőorvos ultrahangot, CT-t vagy MR-vizsgálatot kérhet.
Bizonyos szervi érintettségnél nem kérdés, hogy rögtön ultrahang vagy éppen CT vizsgálat indokolt a diagnózishoz, de gyakori, hogy a kivizsgálás digitális röntgennel indul, és csak az eredmények függvényében kerülnek szóba a további képalkotó módszerek.
Gyakran ismételt kérdések
Digitális röntgen és hagyományos röntgen: mi a különbség?
A hagyományos röntgen alatt a filmalapú, úgynevezett analóg radiográfiát értjük, amikor a röntgenfelvétel egy úgynevezett fizikai filmen jelenik meg, amelyet a megfelelő feldolgozást követően lehet megtekinteni.
A digitális röntgennél ezzel szemben a kép elektronikus formában jön létre, azaz nem kell várni az előhívásra, szinte azonnal megtekinthetővé válik egy diagnosztikai értékű felvétel, ami interneten vagy adathordozón keresztül bárkinek továbbítható.
Biztonságos a digitális röntgen?
A digitális röntgen is ionizáló sugárzást használ, mint hagyományos társa, ezért elkerülhetetlen, hogy a pácienst a képalkotás során ne érje ilyen hatás, viszont ennek a mértéke minden esetben optimalizált és a lehető legminimálisabb.
Megfelelő beállításokkal és körültekintő alkalmazással a digitális röntgen teljesen biztonságos megoldás a képalkotó módszerek között.
Kell valamilyen előkészület a digitális röntgen előtt?
A röntgenvizsgálathoz nincs szükség különösebb előkészületre, de néhány specifikus vizsgálat előtt az adott testrészhez kapcsolódóan lehetnek teendők, amiről a képalkotást kérő kezelőorvos mindig tájékoztatja a pácienst.
Fontos, hogy a vizsgálat előtt legalább az érintett területről eltávolítsuk az ékszereket vagy levegyük például az olyan ruhadarabjainkat, amelyek fémet tartalmaznak, mert ezek negatívan befolyásolhatják a képalkotás minőségét.
Kell szólni, ha nemrégiben már volt röntgenvizsgálatom?
Ha a közelmúltban volt már röntgenvizsgálatunk, pláne ugyanarra a területre koncentrálva, azt mindenképpen jelezzük a kezelőorvos számára, mert a túl gyakori ismétlés még digitális röntgen esetén is mérlegelendő.
A korábbi vizsgálatok ismerete azért is fontos lehet, mert így a kezelőorvos összehasonlíthatja az újabb leletet a régivel, ami rengeteg értékes információt adhat a páciens állapotáról, illetve megtámogathatja a diagnózist.
Gyermekeknél is alkalmazható digitális röntgen?
Természetesen gyermekeknél is végezhető röntgenvizsgálat, ha az orvos szerint a diagnózishoz és a kezeléshez szükség van rá. Gyermekkorban azonban különösen fontos a sugárterhelés optimalizálása, mivel a kisebbek érzékenyebbek lehetnek az ionizáló sugárzásra.
Terhes kismamánál használható digitális röntgen?
Csak és kizárólag indokolt esetben. Röntgenvizsgálat előtt még a feltételezett terhességet is jelezni kell a kezelőorvosnak vagy a radiológusnak, akik mérlegelik majd az esetleges kockázatokat, és módosíthatják vagy elhalaszthatják a röntgenfelvétel időpontját.
A digitális röntgenfelvétel alapján azonnal kaphatunk diagnózist?
Abban az esetben igen, ha a páciens problémája a digitális röntgenfelvételen látható, a gyors képalkotásnak köszönhetően szinte azonnal felállítható a diagnózis, és meghatározható az esetleges kezelési terv.
Ez azonban a legtöbbször csak sürgősségi esetekben vagy egy csonttörésnél igaz, más panaszoknál a radiológusnak és a szakorvosnak is kell némi idő arra, hogy kiértékelje a felvételt, esetleg extra vizsgálatokat kérjen a diagnózis pontosításához.
