Dr. Kocsis Mátyás

Dr. Kocsis Mátyás

urológus szakorvos

    Dr. Kocsis Mátyás urológus szakorvos vagyok. Általános orvosi diplomámat 2020-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán, cum laude minősítéssel.

    Ugyanebben az évben egészségtudományi szakfordító és tolmács diplomát is szereztem, amely nagy segítséget jelent a szakirodalom naprakész követésében. 2020 óta az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház (korábban MH EK Honvédkórház) Urológia-Andrológia Osztályán dolgozom főállásban.

    Szakmai érdeklődésem elsősorban a húgyúti kövességre, az urológiai rosszindulatú betegségekre (vese-, vesevezeték-, húgyhólyag-, prosztata-, here- és hímvessződaganatok), a vizeletürítési és vizelettartási panaszokra, valamint a jóindulatú prosztatamegnagyobbodásra terjed ki, de bármely más urológiai problémával is szívesen foglalkozom. Tudásom bővítése érdekében rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi konferenciákon.

    Fontosnak tartom, hogy a páciensek fenntartások vagy félelmek nélkül, bátran kérdezhessenek a rendelésen. Legjobb szakmai tudásommal és empátiával igyekszem segíteni a gyógyulásukat.

    Szabadidőmben szívesen sportolok; kedvencem a labdarúgás, de a futás, a tenisz és a kirándulás is a kedvelt időtöltéseim közé tartozik. Szeretek utazni, új helyeket és kultúrákat megismerni, valamint olvasni.

    Áraink

    Urológia
    Szakorvosi vizsgálat hasi ultrahanggal (urológiai szervek)35.000 Ft
    Hétvégi szakorvosi vizsgálat hasi ultrahanggal (urológiai szervek)38.000 Ft
    Here ultrahang (kiegészítő vizsgálatként vehető igénybe)8.000 Ft
    Konzultáció/ Leletmegbeszélés szakvizsgálat nélkül25.000 Ft
    Konzultáció és katétercsere (hozott katéterrel, szakvizsgálatot követően vehető igénybe)28.000 Ft
    Onkológiai másodvélemény35.000 Ft
    Urológiai kontroll vizsgálat (1 hónapon belül)29.000 Ft
    STD mintavétel (Az ár nem tartalmazza a szükséges STD panel árát. Az árak a honlapon megtalálhatóak a mikrobiológiai vizsgálatok fül alatt. )
    35.000 Ft
    Circumcisio (Körülmetélés)
    220.000 Ft
    Frenulotomia (Fitymafék műtét)
    115.000 Ft
    Húgycső- és hólyagtükrözés (cisztoszkópia)90.000 Ft
    Mikrobiológiai vizsgálatok
      Eredménykiadás:
    Baktériumtenyésztés és rezisztencia-vizsgálat (aerob)8.000 Ft4-10 munkanap
    Direkt kenet mikroszkópos vizsgálata3.000 Ft2 munkanap
    GBS (Streptococcus) szűrés6.000 Ft3 munkanap
    Chlamydia trachomatis PCR6.000 Ft3 munkanap
    Mycoplasma genitalium PCR6.000 Ft3 munkanap
    Trichomonas vaginalis PCR6.000 Ft3 munkanap
    Atopobium vaginae QPCR5.000 Ft3 munkanap
    Herpes simplex virus (1, 2) PCR genotipizálással11.000 Ft3 munkanap
    Gardnerella vaginalis QPCR5.000 Ft3 munkanap
    Neisseria gonorrheae PCR6.000 Ft3 munkanap
    Ureaplasma urealyticum/parvum QPCR6.000 Ft3 munkanap
    Sarjadzó gomba tenyésztése7.000 Ft3 munkanap
    FULL SPECTRUM HPV™15.000 Ft10 munkanap
    2-es teszt – genitalis ulcus panel (Herpes simplex, Treponema pallidum)15.000 Ft3 munkanap
    3-as teszt – vaginitis, vaginosis panel (Gardnerella vaginalis, Trichomonas vaginalis, Atopobium Vvaginae)14.000 Ft3 munkanap
    4-es teszt – cervicitis, urethritis panel (Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma urealyticum,/parvum)16.000 Ft3 munkanap
    Haller Medical Logo
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

    Cookie tájékoztató