Dr. Speulta Zsanett

Dr. Speulta Zsanett

szülész-nőgyógyász orvos

Orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. Már az egyetemi éveim kezdetétől megfogott és lenyügözött a szülészet-nőgyógyászat összetettsége. 

Tanulmányaim során, orvostanhallgatóként olyan mentoraim voltak, akik nem csak megismertették velem a szakma alapjait, de megmutatták hogy szülész-nőgyógyász orvosként milyen fontos támasza és megbízható segítsége lehetek a nőknek különböző életszakaszaikban. Ezt követően nem maradt bennem kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben.

Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan hivatásra találtam, amelyben minden nap újra és újra megtalálom a motivációt, a kihívást és amely folyamatos fejlődésre ösztönöz.

Munkám során az egyik legnagyobb boldogságot jelenti, amikor segíthetek a pároknak családdá válni, amikor végigkísérhetem a teljes várandósság időszakát, a terhesség megállapításától egészen a szülés pillanatáig. Csodálatos élmény a szülők örömében osztozni, mindig megható pillanat ez számomra is. Szívesen vállalok várandósgondozást, melynek időszakát mindig alapos és gondos odafigyeléssel kísérem végig.

Ezenfelül főbb érdeklődési területeim közé tartoznak az általános nőgyógyászati szűrések, a HPV okozta nőgyógyászati betegségek kezelése, a különböző nőgyógyaszati fertőzések és a jóindulatú nőgyógyászati kórképek diagnosztizálása és kezelése.

Jelenleg a Péterfy Sándor utcai Kórház Szülészeti-Nőgyógyaszati osztályán dolgozom, ahol részt veszek az osztályos feladatokban, az ambuláns betegelláltásban, a szülőszobai munkában, illetve a különböző műtéti beavatkozásokban. 

A szakmám egyik fontos feladatának tartom a prevenciót, az egészségfejlesztést, a megfelelő egészségtudatosság kialakítását. Ennek tükrében, ezt hangsúlyozva rendszeresen rendelek a Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Rendelőintézetben, ezenkívül korábban a magánegészségügyben is szereztem tapasztalatokat.  

Mindig empátiával és odafigyeléssel fordulok pácienseim felé. Rendeléseimen igyekszek zavartalan, nyugodt légkört teremteni, ahol a hozzám érkezők úgy érezhetik hogy az általuk tabunak vagy kényesnek tartott gondjaikról bátran beszélhetnek. Kiemelt hangsúlyt fektetek pácienseim alapos kivizsgálására, a felmerülő kérdések megválaszolására, a széleskörű tájékoztatására és a szűrővizsgálatok elvégzésére.

Pácienseim bizalommal kereshetnek legyen szó konkrét panaszról, vizsgálatról vagy egy fontos kérdésről. Tudásomat igyekszem folyamatosan frissen tartani és fejleszteni, hogy naprakész, megbízható szakmai információk szerint a lehető legjobb ellátást nyújtsam.

 

Áraink

Szülészeti- és Nőgyógyászati vizsgálatok
Nőgyógyászati vizsgálat + ultrahang vizsgálat38.000 Ft
HÉTVÉGI nőgyógyászati szakvizsgálat + ultrahang vizsgálat41.000 Ft
HÉTVÉGI várandósgondozás + ultrahang vizsgálat41.000 Ft
Várandósgondozás + ultrahang vizsgálat38.000 Ft
Konzultáció / leletmegbeszélés (szakvizsgálat nélkül)25.000 Ft
Privát szülésfelkészítő tanfolyam25.000 Ft
Cytológiai vizsgálat7.000 Ft
Éves szűrővizsgálat (nőgyógyászati, cytológiai, ultrahang)45.000 Ft
Spirál felhelyezés és levétel42.000 Ft
Spirál felhelyezés érzéstelenítéssel58.000 Ft
Folliculometria20.000 Ft
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (Hycosy) – ciklus 6–13. napján85.000 Ft
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (Hycosy) érzéstelenítéssel95.000 Ft
Meddőségi konzultáció és vizsgálat45.000 Ft
Endometrium mintavétel (Endorette) – szakvizsgálattal egyidőben63.000 Ft
Endometrium mintavétel (Endorette) – előzetes szakvizsgálat után50.000 Ft
STD mintavétel (STD panel ára nem tartalmazott – lásd mikrobiológia)38.000 Ft
Urogynecológiai szakvizsgálat53.000 Ft
Punch biopszia – előzetes szakvizsgálat után (Dr. Telek Tamásnál)45.000 Ft
Punch biopszia – szakvizsgálattal egyidőben (szövettannal, max. 3 minta)86.000 Ft
Miómasebészeti konzultáció38.000 Ft
Sürgősségi fogamzásgátlás (konzultáció és receptírás)25.000 Ft
3D hüvelyi ultrahang50.000 Ft
Meddőségi zárókonzultáció Hycosyval115.000 Ft
CTG
CTG (magzati szívhangmonitorozás) orvosi kiértékeléssel8.000 Ft
Mikrobiológiai vizsgálatok
VizsgálatÁrEredménykiadás
Baktériumtenyésztés és rezisztencia-vizsgálat (aerob)8.000 Ft4–10 munkanap
Direkt kenet mikroszkópos vizsgálata3.000 Ft2 munkanap
GBS (Streptococcus) szűrés8.000 Ft3 munkanap
Chlamydia trachomatis PCR6.000 Ft7 munkanap
Mycoplasma genitalium PCR6.000 Ft7 munkanap
Trichomonas vaginalis PCR6.000 Ft7 munkanap
Herpes simplex virus (1, 2) PCR genotipizálással11.000 Ft3 munkanap
Neisseria gonorrheae PCR6.000 Ft7 munkanap
Ureaplasma urealyticum / parvum qPCR6.000 Ft7 munkanap
Sarjadzó gomba tenyésztése7.000 Ft7 munkanap
FULL SPECTRUM HPV™15.000 Ft10 munkanap
2-es teszt – genitalis ulcus panel (Herpes simplex, Treponema pallidum)15.000 Ft7 munkanap
3-as teszt – vaginitis / vaginosis panel (Gardnerella vaginalis, Trichomonas vaginalis, Atopobium vaginae)14.000 Ft7 munkanap
4-es teszt – cervicitis / urethritis panel (Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma urealyticum / parvum)16.000 Ft7 munkanap
Haller Medical Logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Cookie tájékoztató