Dr. Unger Zsuzsa Ph.D.

Dr. Unger Zsuzsa Ph.D.

radiológus klinikai szakorvos, emlő specialista

    Általános orvosi diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem meg 1997-ben. Pályámat a Szent János Kórház radiológia osztályán kezdtem, ahol széles körű tapasztalatot szereztem a hagyományos Röntgen diagnosztikai és ultrahang vizsgálatok terén, gyermekradiológiától kezdve tarumatológián át csaknem minden területen. Radiológus szakvizsgát 2005-ben tettem. Ezzel egyidőben gasztroenterológia témakörben végeztem posztgraduális képzést, 2004-ben PhD fokozatot szereztem. Radiológiai pályafutásomat a Szent Imre Kórház Központi Diagnosztikai osztályán folytattam, itt mélyedtem el a CT vizsgálatokban, minden testtájat érintően, majd az emlődiagnosztikában is és szereztem emlődiagnosztikai jártassági, majd licence vizsgát 2013-ban és 2014-ben. Később itt osztályvezető főorvos is lettem.

    Ezt követően alma materembe hívtak meg az emlődiagnosztikai részleg vezetőjévé, ahol sikerült egy európai szintű komplex emlődiagnosztikai részleget kialakítani, ahol lehetővé vált a páciensek teljes körű kiszolgálása, beleértve az mellett emlő MR vizsgálatokat, vékony- és vastagtűs, vacuum core biopsziákat, izotópos és dróthurkos jelöléseket is végezve.

    A betegellátó munka mellett folyamatos résztvevője voltam graduális- és posztgraduális képzéseknek, és a tudományos életben, a kutatások terén egyaránt aktív maradtam. Részt vettem emlő- és tüdőrák diagnosztika mesterséges intelligencia területén végzett fejlesztésekben is.

    Jelenleg a komplex emlődiagnosztika kiemelt szakterületemnek tekinthető:

    • a mammográfia, 
    • annak 3D-s változata (tomosynthesis), 
    • az ultrahang, 
    • az emlő MR-vizsgálat 
    • és a különféle mintavételek tartoznak ide.

    Ezen felül rendszeresen végzek 

    • hasi-, 
    • kismedencei-,
    • pajzsmirigy-,
    • here-,
    • nyaki és végtagi erek- 
    • és egyéb lágyrész ultrahang vizsgálatokat is.

    A páciensekkel történő megfelelő kommunikáció számomra legalább olyan fontos, mint a kellő alaposságú vizsgálat. Lényeges, hogy az emberek kellő bizalommal fordulhassanak hozzám valamennyi probléma esetén.

    Emellett óriási hangsúlyt fektetek a szemléletmód-váltásra, hogy a páciensek megtanulják felismerni a szűrővizsgálatok fontosságát, hiszen minél korábbi stádiumban derül fény egy betegségre, annál jobbak a gyógyulási esélyek is.

    Ennek szellemében várom rendelésemre minden kedves leendő és meglévő páciensemet.

    Áraink

    Ultrahang
    Emlő és axillák ultrahang vizsgálata30.000 Ft
    Aspirációs citológia (vékonytű biopszia)42.000 Ft
    Hasi –és kismedencei ultrahang vizsgálat30.000 Ft
    Nyaki lágyrész, pajzsmirigy ultrahang vizsgálata30.000 Ft
    Alsó végtagi vénák ultrahang vizsgálata30.000 Ft
    Nyaki erek ultrahang vizsgálata30.000 Ft
    Here ultrahang vizsgálata27.000 Ft
    Végtagi és törzsi lágyrészek ultrahang vizsgálata30.000 Ft
    2 régió együttes vizsgálata kedvezményesen 52.000 Ft
    3 régió együttes vizsgálata kedvezményesen 79.000 Ft
    Hozott leletek értékelése 17.000 Ft
    3D tomoszintézises mammográfia
    Mammográfia 3D tomoszintézissel és fizikális vizsgálattal HOLOGIC 3 DIMENSIONS készülékkel30.000 Ft
    Emlő és axillák ultrahangos vizsgálata30.000 Ft
    Komplex emlődiagnosztika
    (Mammográfia 3D tomoszintézissel, fizikális vizsgálattal, emlő és axillák ultrahangos vizsgálatával)
    49.000 Ft
    Aspirációs citológia (UH vezérelt)39.000 Ft
    Core biopszia/Vastagtű mintavétel (az ár a szövettani vizsgálatot is tartalmazza!)90.000 Ft
    Kontakt citológia (Emlők váladékának citológiai vizsgálata, kiegészítő szolgáltatásként vehető igénybe)8.000 Ft
    Emlődiagnosztika leletmegbeszélés (hozott lelet esetén, vizsgálat nélkül)25.000 Ft
    Komplex emlődiagnosztika
    Komplex emlődiagnosztika
    (Mammográfia 3D tomoszintézissel, fizikális vizsgálattal, emlő és axillák ultrahangos vizsgálatával)
    49.000 Ft
    Emlődiagnosztika leletmegbeszélés (hozott lelet esetén, vizsgálat nélkül)25.000 Ft
    Kontakt citológia (Emlők váladékának citológiai vizsgálata, kiegészítő szolgáltatásként vehető igénybe)12.000 Ft