Az urológia kapcsán általános tévhit az emberek között, hogy csak a férfiakkal foglalkozó tudományág. Valójában azonban a hölgyeknek is szükségük lehet rá, sőt a női urológiai szűrés 40 felett rendszeresen ajánlott .
Sokan meglepődnek rajta, amikor nőgyógyászati szűrővizsgálat után bizonyos betegségek – például húgyúti fertőzések – esetén urológushoz irányítják őket, mert a kérdéses szakág specializálódott a feltárt kórképek kezelésére.
Ennél is érdekesebb, hogy ma már létezik egy specifikus szakág is urogynecológia név alatt, amely a nőgyógyászat és az urológia egyfajta ötvözeteként írható le, ezért gyakran hívják nőgyógyászati urológiaként.
Cikkünkben azonban most az általános urológiai eseteket mutatjuk be, illetve abból a szempontból járjuk körül a témát, hogy 40 éves kor felett milyen szerepet kaphat a hölgyek esetében az urológia – akár rendszeres szűrővizsgálati, akár diagnosztikai és gyógyítási célzattal.

A női urológiai szűrés 40 felett is gyakran tabunak számít
Míg a hölgyeket érintő daganatos megbetegedések egyre nagyobb figyelmet és médiavisszhangot kapnak világszerte, addig a női urológiai problémákat még mindig egyfajta tabuként kezeli a társadalom.
Ez nagyon sok pácienst elriaszt attól, hogy időben segítséget kérjen, mert kínosnak találják például az inkontinenciából vagy a kismedencei szervek süllyedéséből fakadó panaszokat, ami az érintettek társadalmi elszigeteltségéhez és mentális zavaraihoz vezethet.
Óriási probléma ugyanis, hogy a nők urológiai betegségei kapcsán még hiányzik vagy gyerekcipőben jár a tudatosság, nincs iránymutatás, sőt a kezelések többsége nem is ismert a páciensek előtt, holott ma már valamennyi elváltozás hatékonyan orvosolható.
Márpedig nemcsak a férfiaknak, hanem 40 éves kor felett a nőknek is fontos lenne, hogy részt vegyenek rendszeres urológiai szűrővizsgálaton. A gyakorlat viszont éppen azt mutatja, hogy sokan még tünetek esetén sem fordulnak orvoshoz.
Ijesztő adatokat mutatnak a statisztikák
A fentieket ma már kutatások és belőlük kinyert statisztikák is alátámasztják. A British Journal of General Practice tanulmányából például kiderült: az inkontinenciától szenvedő nők több mint 60 százaléka egy évnél tovább halogatja, hogy urológus segítségét kérje.
A National Association for Continence kutatása pedig némileg rávilágított az okokra is, hiszen azt találták, hogy a nők azért nem kérnek segítséget például inkontinencia esetén, mert
-
az öregedés természetes velejárójának tekintik;
-
úgy gondolják, hogy önállóan is meg tudnak birkózni a problémávał;
-
alacsony elvárásaik vannak a kezelések hatékonyságával szemben.
Már ez a két kutatás is rávilágít arra, hogy sürgős szemléletmódváltásra van szükség azzal kapcsolatban, hogy a női urológiai szűrés 40 felett ugyanolyan természetes legyen, mint a férfiak esetében.
Miért fontos 40 éves kor felett a rendszeres női urológiai szűrés?
Erre a kérdésre a menopauza a helyes válasz, hiszen a változókor jelentősen képes befolyásolni a nők urológiai egészségét, így az ösztrogénszint folyamatos csökkenése
-
hüvelyi problémákat,
-
hólyaggyulladást,
-
visszatérő húgyúti fertőzéseket,
-
szexuális diszfunkciókat
-
és kismedencei szervsüllyedéseket okozhat.
A menopauzához köthető legtöbb urológiai probléma márpedig időben felismerve megelőzhető, de legalábbis hatékonyan kezelhető.
Az 50 év feletti nők legalább 40 százaléka például enyhébb vagy súlyosabb formában, de megtapasztalja a szervsüllyedéssel járó panaszokat, amikor a medencei szervek gyakran a hüvelycsatornáig vándorolnak.
Ezt sokan tartós fájdalmakkal és kellemetlenségekkel élik meg, drasztikus problémának tekintik, holott sok esetben nem igényel sebészeti beavatkozást a kezelése, vagy ha mégis, az tartós megoldás és visszaadja a páciens korábbi életminőségét.
A szervsüllyedések mellett különösen gyakori női urológiai probléma a menopauzához közeledve az inkontinencia. A statisztikák szerint körülbelül 7 millió nő szenved tőle világszerte.
Nagy kihívást jelent, mert ez az állapot súlyosan befolyásolhatja az életminőséget, mentális zavarokhoz vezethet, márpedig tudatossággal és célzott kezelésekkel a páciensek ebben a tekintetben is visszakaphatják korábbi életminőségüket.
A leggyakoribb női urológiai problémák 40 felett
Bár a nőknél bármelyik életszakaszban kialakulhatnak urológiai problémák, illetve elváltozások, azonban 40 felett, a menopauzához közeledve sokkal nagyobb valószínűséggel jelentkeznek egyes betegségek.
Az alábbiakban ezért összegyűjtöttük a leggyakoribb női urológiai betegségeket, amelyek a változókorhoz közeledve nagyobb kockázatot jelentenek:
Vizeletinkontinencia
Vizeletinkontinenciáról akkor beszélhetünk, ha valaki részlegesen vagy teljes egészében elveszíti a húgyhólyag feletti kontrollt. Ez gyakori vizeletszivárgáshoz, súlyosabb esetben a hólyag teljes, véletlenszerű ürüléséhez vezethet.
A probléma sokkal gyakoribb, mint amekkora figyelmet kap a társadalom részéről, hiszen a becslések szerint a 40 és 60 év közötti nők közel 60 százaléka szenved tőle legalább enyhébb formában.
Több típusa is ismert,
-
a leggyakoribb a stresszinkontinencia, amikor köhögés, tüsszentés vagy nevetés hatására történik az akaratlan vizeletvesztés;
-
de beszélhetünk még késztetéses inkontinenciáról, amikor a hirtelen vizelési ingert nem lehet visszatartani;
-
túlfolyásos inkontinenciáról, amikor a hólyag kiürülésének a problémája okoz szivárgást;
-
valamint funkcionális inktontinenciáról, amikor fizikai vagy mentális állapot akadályozza, hogy a páciens időben eljuthasson a fürdőszobába.
A vizeletinkontinencia okai
A vizeletinkontinenciát az esetek többségében az öregedéssel és a menopauzával járó változások idézik elő. Ide sorolhatók az elgyengült záróizmok, a hormonális változások, a túlsúly, de húgyúti fertőzések és neurológiai problémák is kiválthatják.
A vizeletinkontinencia kezelése
A vizelettartási nehézségek kivizsgálása nem tűr halasztást, így mielőbbi urológiai kivizsgálásra van szükség a diagnózishoz.
A kezeléshez gyakran elegendő az életmódváltás, a célzott gyógytorna, valamint a gyógyszeres kezelés, de a súlyosabb inkontinencia esetében műtéti beavatkozásra is szükség lehet.
Húgyúti fertőzések
A rendszeres urológiai szűrés 40 éves kor felett azért indokolt a hölgyek számára, mert a menopauzához közeledve gyakoribbá válhatnak a húgyúti fertőzések.
Ilyen típusú fertőzés akkor alakul ki, ha valamilyen okból kifolyólag kórokozók kerülnek a húgyutakba. Korai stádiumban jól kezelhető problémáról van szó, ha viszont a fertőzés megtámadja a veséket, akár súlyos szövődményei is lehetnek.
Azért igényel nagyobb figyelmet 40 éven felül, mert ilyenkor a nyálkahártyák már védtelenebbek, sőt a hormonális változások gyengítik a hólyag természetes védekezőképességét, de a szervi változások – mint a hólyagsüllyedés – is növelik a kockázatot.
A tünetek ilyenkor jellegzetesek, a gyakori vizelési inger, a fájdalmas vizeletürítés, a medencei fájdalmak és a láz egyaránt a kórkép általános velejárói.
A húgyúti fertőzések okai
A húgyúti fertőzéseket általában baktériumok váltják ki. Míg fiatalabbaknál a felfázás a leggyakoribb ok, idősebb korban inkább az imént említett hormonális és szervi változások miatt lehet gyakoribb a megjelenésük.
Természetesen nem zárhatók ki a szexuális úton terjedő betegségek sem, hiszen egy chlamydia vagy egy gonorrhoea szintén előidézheti a lokális panaszokon felül a húgyutak fertőzését.
A húgyúti fertőzések kezelése
Ha korai stádiumban felismerésre kerül, akkor a húgyúti fertőzések nagyon hatékonyan gyógyíthatók például antibiotikumokkal.
Előrehaladott állapotban szintén megfelelő alternatíva a gyógyszeres kezelés, de ilyenkor gyakran célzottabb, hosszabb terápiára van szükség, ami természetesen baktériumtenyésztéssel társul.
Hólyagsüllyedés
Amint azt már a fentiekben is kiemeltük, a menopauzához közeledve a hölgyeknél gyakran jelentkeznek belső szervi elváltozások. Az egyik leggyakoribb ezek közül a hólyagsüllyedés.
Akkor beszélhetünk róla, ha a hólyagot eredetileg megtartó medencefenéki izmok és szövetek megnyúlnak, illetve meggyengülnek. Ilyenkor a hólyag egészen a hüvelyig vándorolhat, és sok esetben kiválthat inkontinenciát és fokozza a húgyúti fertőzésekre való hajlamot.
Nagyon komplex probléma, hiszen a gyakori vizelési inger és az elégtelen vizeletürítés mellett sokszor okoz fájdalmakat a deréktájékon és a kismedence irányában, sőt a szexuális életet is negatívan befolyásolhatja.
A hólyagsüllyedés okai
A hólyagsüllyedés kialakulása gyakran vezethető vissza a hüvelyi szüléshez, hiszen a kismedencei izmok ilyenkor megsérülhetnek, de a túlsúly vagy az általános kötőszöveti gyengeség is meghúzódhat a háttérben.
Ha valakinek a változókorig nem volt ilyen jellegű problémája, akkor gyakran a menopauzával járó hormonális változások idézik elő, amelyek során a kötőszövetek és az izmok egyaránt meggyengülhetnek.
A hólyagsüllyedés kezelése
A hólyagsüllyedés kezelését minden esetben meghatározza, hogy milyen mértékű az elváltozás. A pontos diagnózis elengedhetetlen, így urológus rendelkezhet arról, hogy elegendő például az életmódváltás, a gyógytorna, esetleg gyógyszeres kezelésre van szükség.
A súlyosabb hólyagsüllyedések esetén azonban mindig műtéti beavatkozásokra van szükség. Többféle módszer elérhető már ehhez, így például a különféle hüvelyplasztikák vagy a húgyhólyag alátámasztása lehet jó döntés ilyenkor.
Hiperaktív hólyag
A hiperaktív hólyag a vizeletinkontinencia egyik formája, mégis fontos külön beszélni róla, mert nagyon gyakori urológiai probléma 40 éves kor felett, és különösen jellegzetes tüneteket okoz.
A legtipikusabb panasz, ha a páciens gyakran sürgető vizelési ingert tapasztal, amit nagyon nehezen kontrollál. A legváratlanabb helyzetekben törhet elő, sőt még az éjszakai pihenés nyugalmát is gyakran megzavarhatja.
A hiperaktív hólyag okai
A hiperaktív hólyag kialakulása mögött számos krónikus betegség meghúzódhat a cukorbetegségtől kezdve, a veseműködési zavarokig bezárólag, ezért minden esetben alapos kivizsgálás kell a diagnózishoz, ami jellemzően az urológián indul.
Kiválthatja továbbá ezt a jelenséget egy elhúzódó húgyúti fertőzés, de a menopauzához közeledve gyakran már a hólyagizomzat elöregedése, elgyengülése is.
A hiperaktív hólyag kezelése
A betegség kezelésének kulcsa a pontos diagnózis, amely feltárja a probléma kiváltó okait. Ennek fényében valakinek elegendő lehet a különféle pszichoterápiák alkalmazása, másnak a speciális gyógytorna vagy a fizioterápia.
A súlyosabb esetekben természetesen gyógyszeres kezelésre és műtéti beavatkozásra is szükség lehet a gyógyulás érdekében.
Gyakran ismételt kérdések
Miért ajánlott a női urológiai szűrés 40 felett?
Mert az öregedés hatására olyan változások mennek végbe a női szervezetben, amelyek nagyobb odafigyelést, rendszeres ellenőrzést igényelnek. A közelgő menopauza ezt a folyamatot tovább súlyosbíthatja, különböző kismedencei zavarokat idézve elő.
Milyen panaszokkal forduljunk nőként 40 felett urológushoz?
A következő panaszok tartós megjelenése 40 éves kor felett minden nőnél urológiai kivizsgálást igényel:
-
gyakori vizelési inger;
-
fájdalmas vizeletürítés;
-
vizeletszivárgás;
-
folyamatos hasi- vagy kismedencei fájdalom;
-
véres vizelet;
-
visszatérő húgyúti fertőzések.
Mit tartalmaz a női urológiai szűrés?
Ez minden esetben a panaszok függvénye. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, az ultrahang és a vizeletvizsgálat általában minden esetben elengedhetetlen, de urodinamikai vizsgálatra vagy hólyagtükrözésre már csak indokolt esetben van szükség.
Milyen gyakran szükséges a női urológiai szűrés 40 éves kor felett?
Ha a páciens panaszmentes és nem voltak urológiai betegségei, akkor 1-2 évente javasolt a rutinvizsgálat.
Mennyire fájdalmas a női urológiai szűrés?
A rutinvizsgálat elemei teljesen fájdalommentesek. A speciális esetekben végzett hólyagtükrözés azonban okozhat kellemetlenségeket, éppen ezért ezt gyakran helyi érzéstelenítésben végzik el.