Az ösztradiol az egyik legfontosabb női nemi hormon, amely elsődlegesen a hölgyek reproduktív rendszerének szabályozásáért felel, vagyis elengedhetetlen szerepe van a gyermekvállalásban.
Az ovuláció mellett ugyanis a petesejt megtermékenyítését követően az ösztradiol segít a beágyazódásban, de más szervekre is hatást gyakorol, így a szívre, az agyra, a csontokra és az érrendszerre.
Az ösztradiol szintjének nem jelentős csökkenése vagy növekedése rengeteg kellemetlen tünettel és kísérőjelenséggel járhat, ezért nemcsak meddőség esetén lehet szükség a megfelelő laborvizsgálatok elvégzésére.
Hogy mi az és miért fontos az ösztradiol? Mi a normális vagy alacsony szintje és milyen tüneteket okoznak az abnormális értékek? Cikkünkben minden fontos kérdést összegyűjtöttünk a téma kapcsán!
Mi az az ösztradiol?
Amint azt már a bevezetőben is leírtuk, az ösztradiol az egyik legfontosabb női nemi hormon, ami kiemelt szerepet kap a reprodukcióban. Elsődlegesen a petefészek termeli, de kisebb mennyiségben a mellékvesék és a zsírsejtek is előállítják.
Emiatt az ösztradiol a férfiaknál is megtalálható – esetükben a herék is termelik ezt a hormont –, de sokkal kisebb mennyiségben, mint a nőknél, ellenben szabályozó szerepük megkérdőjelezhetetlen.
A hölgyeknél az ösztradiol főként a progeszteronnal, valamint az LH és FSH hormonokkal együtt hozzájárul a menstruációs ciklus szabályozásához. Segítségükkel a petesejt minden hónapban meg tud érni és kiszabadulni a tüszőből.
Így keletkezik a sárgatest, amiről kevesen tudják, de szintén ösztradiolt termel a szervezetben.
Az ösztradiol szerepe
Nőknél
Az ösztradiol tehát elengedhetetlen a nőknél az egészséges reproduktív funkciók kialakulásához és működéséhez. Emiatt értéke már a pubertáskorban növekedésnek indul, hogy elindítsa és fenntartsa a menstruációs ciklust.
A menstruációs ciklusban a progeszteronnal együtt hozzájárul a méhnyálkahártya megvastagodásához, ezzel felkészítve a szervezetet a petesejt beágyazódására. Ha az ovuláció leáll, és a nő változókorba lép, az ösztradiol szintje természetes csökkenésnek indul.
Fontos kiemelni továbbá, hogy a menstruáció szabályozása mellett az ösztradiol más szervekre és szervrendszerekre is hatással van.
Segítségével alakulnak ki például a másodlagos nemi jellemzők, így például stimulálja a mellszövetek növekedését, de támogatja a szív- és érrendszer működését, sőt az idegrendszerre és a csontrendszerre egyaránt jó hatással van.
Férfiaknál
A férfiak szervezetében is található ösztradiol. Bár jóval kisebb mennyiségben és lényegesen kevesebb szerepe van a reprodukcióban, megfelelő szintjére így is elengedhetetlen odafigyelni.
A normál ösztradiol szint ugyanis esetükben pozitív hatást gyakorol az idegrendszerre, a csontozatra, sőt a szív- és érrendszerre egyaránt.
Ösztradiol vagy ösztrogén?
Az ösztradiol és az ösztrogén hormonokat gyakran használják egymás szinonimájaként, ami valójában óriási tévedés.
Ami tény, hogy az ösztradiol is egy ösztrogén hormon, aminek négy típusát különböztethetjük meg a szervezeten belül. Ezek a következők:
-
eszteron;
-
eszterol;
-
ösztriol;
-
és ösztradiol.
A négy közül az ösztradiol szintje a legfontosabb a reproduktív korú nők esetében, ezért a legtöbbször ennek a vizsgálatára kell nagyobb figyelmet fordítani.
A normál ösztradiol szint
A nők esetében az ösztradiol szintje a menstruációs ciklus során folyamatos ingadozásban van. Kezdetben növekszik, így támogatva a petesejt érését, majd közvetlenül az ovuláció előtt éri el csúcspontját, és azt követően csökkenésnek indul.
Mivel az ösztradiol termelését átveszi a ciklus során keletkező sárgatest, ezért a hormonszint a következő menstruáció indulásáig megmarad.
Emiatt a hölgyek esetében nem beszélhetünk állandó értékekről, de a normál ösztradiol szint a menstruáció egyes fázisaiban a következőképpen alakul:
1-14. nap (follikuláris fázis) | 72-529 pmol/l |
14. nap környékén (ovuláció) | 235-1309 pmol/l |
14-28. nap (luteális fázis) | 205-786 pmol/l |
Fontos, hogy a menopauzát követően ezek az értékek jelentősen lecsökkennek és a ciklikusság befejeződésével egy állandó szinten stabilizálódnak. Ilyenkor a normál ösztradiol 118 pmol/l.
Férfiak esetében szintén állandó értékről beszélhetünk, így esetükben az ösztradiol normál tartománya 146 pmol/l.
FONTOS: A megadott számok laboronként változhatnak, így a megfelelő azonosításhoz javasolt mindig a választott labor által megadott határértékeket figyelembe venni.
Az alacsony ösztradiol szint
Alacsony ösztradiol szintről alapvetően két esetben beszélhetünk.
-
Az egyik, amikor a változókor hatására leállt ciklus miatt a szokásosnál alacsonyabb a mértéke, és jellemzően nem igényel beavatkozást.
-
A második pedig, amikor a változókor előtt a fenti értékeknél alacsonyabb szinteket állapítanak meg a vérvizsgálatok.
Ha az ösztradiol szint alacsony, annak gyakran határozott tünetei vannak, de sok esetben csak a reprodukciót, a gyermekvállalást nehezíti meg.
Minden esetben kivizsgálást igényel, mert a kevés ösztradiolt más betegségek is kiválthatják, sőt fennállása megnöveli a csontritkulás kialakulásának kockázatát.
Az alábbi tünetek utalhatnak az ösztradiol szintjének csökkenésére:
-
Hőhullámok (főleg éjszaka).
-
Fokozott izzadás (szintén alvás közben vagy nyugalmi állapotban).
-
Tartós álmatlanság, az alvásminőség csökkenése.
-
Jelentős hangulatingadozások.
-
Szabálytalan vagy kimaradozó menstruáció.
-
Fájdalmas vizelés.
-
Hüvelyszárazság, ebből fakadó kellemetlen vagy fájdalmas közösülés.
-
Csökkent libidó.
-
Erőteljes bőrszárazság.
A magas ösztradiol szint
Míg az alacsony ösztradiol szint általában csak a nőket érintheti, a hormon mennyiségének emelkedése azonban már a férfiaknál is okozhat problémákat, illetve kialakult betegségek kísérőtünete lehet.
Gyakran kíséri emelkedett ösztradiol
-
a mellékvese-megnagyobbodást;
-
a korai pubertást;
-
valamint a petefészek, a mellékvese és a here daganatos elváltozását.
A magas ösztradiol értéknek szintén jellegzetes tünetei vannak, ezek azonban férfiaknál és nőknél egyaránt más-más formában mutatkoznak.
A magas ösztradiol szint tünetei nőknél:
-
Szabálytalan menstruáció.
-
Krónikus fáradtság, ami gyakran alvászavarokkal társul.
-
Jelentős és gyors súlygyarapodás.
-
A szexuális étvágy csökkenése, teljes elmaradása.
-
Általános rossz hangulat, mentális problémák.
-
Fibrosus ciszták megjelenése az emlőkben.
A magas ösztradiol szint tünetei férfiaknál:
-
Merevedési zavar, libidócsökkenés.
-
Gyermeknemzési nehézségek.
-
Mellnagyobbodás.
Hogyan mérhető az ösztradiol szintje?
Az ösztradiol szintje egy egyszerű vérvizsgálattal történik. Az alkari vénából vett vért laboratóriumba küldik, ahol megmérik a kérdéses hormon koncentrációját.
Az eredményt általában pikogramm/milliliterben (pg/ml) vagy nanogramm/liter (ng/l) mértékegységben határozzák meg.
Milyen esetekben van szükség az ösztradiol szintjének ellenőrzésére?
Amennyiben a páciens tünetei ösztradiol-problémára utalnak, elengedhetetlen ellenőrizni a hormon szintjét a vérben.
Az ösztradiol szint mérése azonban a következő esetekben lehet rendkívül fontos:
-
Menstruációs problémák: Mivel az ösztradiol fontos szerepet játszik a menstruációban, ezért gyakori, hogy az orvosok a ciklus egyes fázisaiban ellenőrzik, ezzel feltárva a háttérben meghúzódó elváltozásokat.
-
Termékenységi problémák: Mivel a meddőség egyik kiváltó oka lehet az alacsony ösztradiol, hiszen negatívan befolyásolhatja a petefészek működését, sőt a PCOS egyik tünete is, ezért gyermekvállalási nehézségek esetén gyakran mért érték.
-
Petefészek-tartalék mérése: Az ösztradiol szintje képes megmutatni a petefészek állapotát. Ez különösen fontos lehet azoknál a nőknél, akik idősebb korban szeretnének gyermeket vállalni vagy meddőségtől szenvednek.
-
Menopauza: A menopauza során az ösztradiol szintje lecsökken, a vérvétel pedig segít meghatározni, hogy a nő a változókor melyik fázisában van, és mi okozhatja a tüneteket.
-
Hormonpótló terápia: A hormonpótló terápián átesett hölgyek esetében nagyon fontos az ösztradiol szint folyamatos ellenőrzése, hogy biztosított legyen a megfelelő hormonális egyensúly.
-
Nőgyógyászati betegségek: Rengeteg olyan nőgyógyászati betegség van – például a mióma, az endometriózis vagy a petefészek ciszta –, amelyek az ösztradiol változásával járnak, így szintjének feltárása segítheti a diagnózist.
-
Daganatos betegségek: Bizonyos daganatos betegségek összefüggésbe hozhatók az ösztradiol szintjével, így akár diagnosztikához, akár a kezelés hatékonyságának ellenőrzéséhez is megfelelő hátteret biztosíthat.
Gyakran ismételt kérdések
Hogyan készüljünk az ösztradiol mérésre?
Amennyiben kizárólag az ösztradiol mérésére van szükség, az általában nem igényel különösebb előkészületeket, azonban javasolt éhgyomri vizsgálatot végezni, vagyis a vérvétel előtt 8-12 órával már csak tiszta víz fogyasztása ajánlott.
Kezelőorvosunkat minden esetben tájékoztatni kell továbbá a szedett gyógyszereinkről, valamint a menstruációs ciklusunkról is, hiszen az ösztradiol mérésével fontos a megfelelő időzítés.
Hogyan értelmezhető a vérvétel eredménye?
Az ösztradiol mérés eredményét minden esetben kezelőorvosunk értékeli. A legtöbb labor azonban egyértelműen jelöli a kért paraméterek esetén a minimum és a maximum szinteket, így azt is, ha a hormon szintje alacsony vagy magas.
A diagnózist és a további teendőket minden esetben a vizsgálatot elrendelő szakember határozza meg!
Milyen kockázatai vannak az ösztradiol mérésnek?
Az ösztradiol mérésnek nincsenek kockázatai, hiszen egy vérvétel elegendő ahhoz, hogy kimutathatók legyenek az esetleges eltérések a szervezeten belül.
Nyilván maga a vérvétel okozhat kisebb kellemetlenségeket, véraláfutást vagy duzzanatot a tűszúrás helyén, de ezt leszámítva nincsenek kockázati tényezők, amelyekkel itt számolni kell.
Mikor van szükség ösztradiolra hormonpótló terápiaként?
Ha az ösztradiol szintje alacsony, és ez kellemetlen tüneteket okoz, akkor hormonpótló terápiaként is alkalmazható. A legtöbbször ehhez speciális hormontartalmú fogamzásgátló tablettákat írnak fel a kezelőorvosok.
Az ilyen tabletták általában ösztradiolt és szintetikus progeszteront is tartalmaznak, így segítenek a menstruáció rendszerezésében, és mérsékelhetik a hiányállapotból fakadó panaszokat.
Mennyi idő, míg kiderül az ösztradiol mérés eredménye?
Az ösztradiol érték eredménye általában nem tart tovább, mint más vérvételi leleteké, így általában 1-2 munkanapon belül kézhez kapja a páciens, illetve a kezelőorvos.