Bajcsai Mária

Bajcsai Mária

szülészeti-nőgyógyászati szonográfus

    1987-ben végeztem egészségügyi szakközépiskolában, majd augusztus 1-jén kezdtem el dolgozni a győri kórházban. Már a pályám kezdetétől a szülészet és nőgyógyászat területe vonzott, ezért elvégeztem szülésznői tanulmányaimat is. Pályafutásom során egyre több fejlődési rendellenességgel és Down-szindrómás újszülöttel találkoztam, ami mélyen megérintett, és a 2000-es évek elejétől arra ösztönzött, hogy az ultrahang-diagnosztika területén is elmélyítsem tudásomat.

    2006-ban sikeres vizsgát tettem szülészeti-nőgyógyászati ultrahangosként, majd 2009-ben első szonográfusként megszereztem az FMF (Fetal Medicine Foundation) licencet.

    2010 óta auditált Down-szűrő specialistaként dolgozom, ahol munkám fő célja a magzati fejlődés minél korábbi és pontosabb megítélése, valamint a várandósok nyugalmának és biztonságérzetének erősítése.

    Hivatásomat nagy felelősséggel, empátiával és folyamatos szakmai fejlődéssel végzem. Hiszem, hogy az ultrahangvizsgálat nem csupán diagnosztikai eszköz, hanem bizalmi kapcsolat a szonográfus a kismama és a születendő gyermek között.

    „Szakértelem, empátia és egy csipetnyi humor – ez az én receptem.”

    Áraink

    Genetikai ultrahang vizsgálatok
    I. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés49.000 Ft
    II. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés59.000 Ft
    III. Trimeszteri ultrahang vizsgálat30.000 Ft
    I. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés – iker61.000 Ft
    II. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés – iker70.000 Ft
    III. Trimeszteri ultrahang vizsgálat – iker37.000 Ft

    I. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés + Kombinált teszt

    (Eredmény: 5 munkanap)

    69.000 Ft

    I. Trimeszteri genetikai ultrahang szűrés – iker + Kombinált teszt

    (Eredmény: 5 munkanap)

    81.000 Ft
    Haller Medical Logo
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

    Cookie tájékoztató