Gyermekortopédia

A gyermekortopédia a mozgásszervi betegségekkel és a kapcsolódó elváltozásokkal foglalkozó szakág, amit minden tekintetben a legkisebbek igényeihez igazítottak.

Mind a már kialakult betegségek-, mind a megelőzés tekintetében nagyon fontos szerepet játszik, hiszen a gyermekek mozgásszervrendszere rendkívül érzékeny, de legyen szó

• akár veleszületett-, 
• akár szerzett elváltozásokról, 

megfelelő hozzáértéssel a legtöbb probléma orvosolható.

Mivel gyermekkorban zajlik a csontosodás, tehát ilyenkor alakul ki a felnőtt vázrendszer alapja, ezért a gyermek ortopédia legfőbb feladata, hogy időben felismerje az érzékeny területek, így

• a csontok,
• a csigolyák,
• az ízületek,
• a mozgató- és támasztószervek,
• valamint az ezeket határoló lágyrészek

elváltozásait. 

A korán diagnosztizált mozgásszervi panaszok gyermekkorban ugyanis jellemzően még hatékonyan orvosolhatóak a megfelelő beavatkozásokkal és a rendszeres kontrollvizsgálatokkal gyógyíthatók.

Mivel egy gerincferdülés vagy egy lúdtalp sok esetben nem okoz egyértelmű tüneteket vagy fájdalmakat, ezért a gyermekortopédiában nagy szerep hárul a szülőre azzal kapcsolatban, hogy időben felismerje a látható elváltozásokat, és idejében szakemberhez vigye gyermekét.

Milyen panaszokkal és betegségekkel foglalkozik a gyermekortopédia?

Mint a fentiekben már elhangzott, a gyermekortopédiai problémák zöme gyakran nem okoz fájdalmakat és kezdetben jelentős elváltozásokat sem, ezért fontos, hogy a szülők odafigyeljenek az alábbi tünetekre, melyek minden esetben szakember által végzett vizsgálatot indokolnak:

• rendellenes test- vagy végtag-tartás (különös tekintettel a lábakra);
• a gerincoszlop látható oldalirányú görbülete;
• a végtagok mozgásterjedelmének mérséklődése vagy csökkenése;
• megmerevedett nyakizmok, a fej forgathatóságának beszűkülése;
• púposodó hát, amihez domborodó has tartozik;
• a talp, a hát vagy a derék fájdalma.

A gyerekek egyes életszakaszaira különféle ortopédiai betegségek jellemzőek, melyekre kiemelkedő figyelmet kell szentelni a szűrővizsgálatokkal azért, hogy egészséges felnőttekké válhassanak.

Csecsemőkorban, azaz nagyjából a kisbaba féléves koráig például különösen fontos odafigyelni a gyermek csípőjére és lábtartására. 

Ezért elengedhetetlen gyakorlatilag már párnapos korban az első ortopédiai vizsgálat, amit később a csípőficam szűrése követ, de az első hetekben feltárható már az esetleges dongaláb vagy a befelé forduló lábfej problémája, melyek az időben elkezdett kezeléssel még hatékonyan korrigálhatók.

Különösen kisiskolás korban a lúdtalp, valamint a végtagok tengelyeltérései igényelhetik a gyermek ortopédiai vizsgálatot, de 6-10 éves korban sokaknál megjelennek már a gerincferdülés első tünetei, sőt a csípő- és a térd elváltozásai is, melyeket szintén fontos időben felismerni, illetve kezelni.

A 11-14 éves korosztálynál, azaz nagyjából kamaszkorban a gerincproblémákra, a gerincferdülésre, a hanyag tartásra fókuszálnak a gyermek ortopédiai szűrővizsgálatok, de a Scheuerman-kór első tünetei is ilyenkor ismerhetők fel néhány csontosodási zavar, illetve a különféle mellkas-deformációk mellett.

Vizsgálatok a gyermekortopédián

A gyermekortopédiai vizsgálat menete attól függ, hogy a kis beteg szűrővizsgálatra érkezett vagy valamilyen konkrét panasszal hozták el a szülők a szakrendelésre.

Azt első lépés mindkét esetben az anamnézis felvétele, aminek részeként az orvos felméri a gyermek állapotát, a problémás testrészek tulajdonságait, az esetleges fejlődési és növekedési rendellenességeket, amihez természetesen a szülő elbeszélése adja majd a hátteret.

Lényeges ismernie az orvosnak a születés körülményeit, a tapasztalt problémákat, az esetleges balesetek vagy műtéti beavatkozások, illetve az esetleges korábbi kezelések sajátosságait.

Miután a páciens állapotáról minden kiderült, az ortopéd orvos megkezdi a fizikai vizsgálatokat, így járásra vagy gyakorlatok végrehajtására kéri a gyermeket – ha nagyobbakról van szó –, miközben feltárásra kerül a talp, a testtartás, a mellkas, a gerinc, valamint az ízületek és a reflex állapota.

Amennyiben konkrét panasz vagy feltételezett elváltozás áll fenn, a diagnózishoz gyakran elengedhetetlen valamilyen radiológiai képalkotó vizsgálat, így például röntgen, ultrahang, MR vagy CT, de bizonyos esetekben laborvizsgálatokra egyaránt szükség lehet.