Újabb kezelési lehetőségekkel és módszerekkel bővülhet a jövőben az obezitológia szakága, miután tudósoknak sikerült megtalálniuk az éhségért felelős fehérjét, ami fontos felfedezés az elhízás kezelésében.

A kutatók már régóta vizsgálták az MRAP2 nevű fehérjét, azonban most végre megértették a működését, illetve többek között azt is, hogy miként gondoskodik az emberi éhségérzet szabályozásáról.

A felfedezés egy újabb reménysugarat jelent az elhízástól szenvedő páciensek számára, hiszen miután a fehérje működését leírták, lehetőség nyílhat a jövőben célzott manipulálásával kikapcsolni vagy mérsékelni az éhségérzetet.

Ez gyors és természetes megoldást jelenthetne a túlsúlytól szenvedő páciensek számára, akiknél a legtöbbször éppen a túlevés, az ebből fakadó extra kalóriák jelentik a legnagyobb problémát.

Új korszak kezdődik az elhízás elleni küzdelemben

A Lipcsei Egyetem és a berlini Charité Universitätsmedizin közös kutatása annyira jelentős eredményekkel zárult, hogy a szakma rögtön áttörésként és újgenerációs problémamegoldásként tekint rá az elhízás elleni harcban.

A tudósoknak ugyanis sikerült azonosítaniuk azt a biológiai folyamatot, amely gyakorlatilag az éhség szabályozásáért felelős, így a megfelelő módszerekkel elérhető lenne a jövőben akár gyógyszerekkel is elérni, hogy az éhségérzet jelei mérsékelten jussanak el az agyhoz.

A tanulmánynak sikerült leírnia, hogy az MRAP2 néven megismert fehérje milyen módon befolyásolja az MC4R agyi receptor működését, ami az étvágy felismerése, az éhség érzete mellett a test energiaegyensúlyának szabályozásában is fontos szerepet játszik.

Így működik az étvágy szabályozása az emberi szervezetben

A kutatás tekintetében az áttörést az MC4R receptor működésének alapos tanulmányozása jelentette, amelyről a strukturális és a funkcionális vizsgálatok során kiderült, hogy működését az MSH hormon képes aktiválni.

Részben ez az oka annak, hogy az elhízás örökölhető, hiszen kimutattak olyan genetikai mutációkat, amely a kérdéses receptor túlzott aktivitását idézi elő, ezáltal hozzájárul a súlyos elhízás kialakulásához.

A vizsgálatok során az MC4R receptort különféle gyógyszerekkel, így például szetmelanotiddal stimulálták, ami azon túl, hogy jóváhagyott készítmény, sikerült elérni vele, hogy csökkentsék az aktivitását, ezáltal mérsékelve az éhségérzetet.

Itt kapcsolódik a jövő elhízás-kezeléséhez az MRAP2 fehérje, lévén fluoreszcens mikroszkópiával és molekuláris képalkotás segítségével a kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy ez az enzim képes megváltoztatni az MC4R receptor lokalizációját és viselkedését is a sejtekben.

A fehérje tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy az éhségérzet csökkentéséhez szükséges ingereket hatékonyan és gyorsan továbbítani tudja az agyi receptorhoz, ami a terápiák tekintetében kulcsmomentum lesz.

Új terápiák segíthetnek az elhízás és az anyagcserezavarok kezelésében

Miután sikerült feltárni a fenti összefüggéseket, a kutatáshoz kapcsolódó tanulmány rámutatott, hogy vadonatúj terápiás stratégiák és módszerek kidolgozására nyílt lehetőség, amelyek megnövelhetik az elhízás kezelésének hatékonyságát.

A cél, hogy olyan készítményeket dolgozzanak ki, amelyek képesek utánozni vagy legalább modulálni az MRAP2 fehérje működését, amivel a folyamatos éhség mérsékelhető vagy teljesen kikapcsolható lesz.

A tapasztalatok szerint nagyon sok páciensnél ez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy le tudják küzdeni a túlsúlyt, de az eredmények bizonyos anyagcserezavarok esetén is kifejezetten hatékony terápiákat helyeztek kilátásba.

Már globális problémát jelent az elhízás

Az elhízás a statisztikák szerint ma már világszerte problémát okoz az emberiség, ezáltal az orvostudomány számára. A WHO adatai szerint például 2022-ben a Föld felnőtt lakosságának legalább a 43 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékű elhízástól szenvedett.

Ezeket a számokat beárnyékolja, hogy a gyermekek körében sem jobb a helyzet, 2022-ben közel 400 millió gyermek számított túlsúlyosnak. Ez azért jelentős probléma, mert a gyakorlat azt mutatja: az elhízott gyermekekből a legtöbbször elhízott felnőttek lesznek.

Magyarországon a helyzet különösen aggasztó. Utoljára 2019-ben vizsgálták a lakosság elhízási arányát. Akkor az önbevalláson alapuló eredmények szerint az emberek 24 százaléka volt elhízott. Ez jelentős mértékben meghaladja az EU-ban mért 16 százalékos átlagot.

Az elhízás ráadásul közel sem csak esztétikai probléma, hiszen rengeteg krónikus elváltozás kialakulására hajlamosít, így fokozza a szív- és érrendszeri megbetegedések, a diabétesz, sőt még bizonyos daganatok kialakulásának a kockázatát is.

Milyen módszerekkel tud segíteni jelenleg az obezitológia az elhízás kezelésében?

Az obezitológia az elhízás tudományaként kiemelt szerepet játszik a túlsúlytól szenvedő páciensek kezelésében – legyen szó mind a háttérben meghúzódó okok feltárásáról, mind a megfelelő terápiák kiválasztásáról.

Amint az a fentiekből kiderült, az obezitológia tudománya is folyamatos fejlődésben van, de lássuk, hogy jelenleg milyen módszerekkel tudnak segíteni a túlsúlytól szenvedő pácienseknek:

Diagnosztika az obezitológián

Hogy az obezitológus megfelelő kezelésben tudja részesíteni a pácienst, ahhoz először is fontos feltárni a túlsúly kialakulásának okait, illetve az elhízottság mértékét.

Utóbbi kapcsán nagyon fontos mérőszám a BMI-érték vagy más néven testtömeg-index. Segítségével a testmagasságból és a testsúlyból megállapítható egy páciens elhízottságának mértéke.

Fontos azonban, hogy a BMI-érték önmagában nem elegendő, a testzsírszázalék kalkulációjára egyaránt szükség lesz, hiszen vannak olyan elhízottak, akiknél a testtömeg-index a nagyobb izomzat miatt nem ad pontos képet.

Elengedhetetlen továbbá a diagnózishoz meghatározni az elhízás jellegét is, hiszen gyakori, hogy a zsírszövetek csak egy bizonyos testtájékon – jellemzően a hason és a csípőn – rakódnak le, ezért a has- és a csípőkörfogat mérése is lényeges lehet.

Mivel a kezeléshez fontos, hogy az obezitológus feltárja az elhízás okait, ezért gyakran szükség lehet belgyógyászati és endokrinológiai vizsgálatokra, valamint laborvizsgálatra is.

Kezelési lehetőségek az obezitológián

Az obezitológia elsődleges kezelési módszere az életmód terápia, aminek részeként a páciens táplálkozási tanácsokat, valamint egy komplex mozgásprogramot kap annak érdekében, hogy meg tudjon szabadulni felesleges kilóitól.

Az életmódváltás a legtöbb túlsúlyos számára elegendő lenne ehhez, de a gyakorlat azt mutatja, hogy általában szükség van gyógyszeres kezelésekre is.

Az ilyen jellegű terápiák hatékonyságát tudná megnövelni, ha a fenti kutatás eredményei alapján sikerülne elkészíteni egy olyan gyógyszert, amely az éhség csökkentésével tudná megtámogatni a fogyást.

Természetesen léteznek célzott beavatkozások is, amelyek különösen extrém elhízás esetén gyors megoldást jelentenek ahhoz, hogy az első kritikus kilók könnyebben eltűnjenek.

Léteznek például injekciók, amelyek befolyásolják a vércukorszintet és lassítják a gyomor kiürülését, de műtéti beavatkozásra is sor kerülhet, ha a páciens annyira elhízott, hogy nincs idő kivárni a fenti terápiák és módszerek eredményeit.

Picture of Dr. Vezér Márton Ph.D.

Dr. Vezér Márton Ph.D.

A cikket szakmailag ellenőrizte a Haller Medical Magánrendelők intézmény és orvos igazgatója.

Haller Medical Logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Cookie tájékoztató