
Diplomámat a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán szereztem summa cum laude minősítéssel, 2016-ban. Ezt követően kezdtem meg a tüdőgyógyászat szakképzést a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján, majd 2022-ben kiválóan megfelelt eredménnyel szakvizsgát tettem.
Szakképzésem során a tüdőgyógyászati betegségek széles spektrumának ellátásában sikerült gyakorlatot szereznem, emellett lehetőségem volt bekapcsolódni magyar és angol nyelven az egyetemi hallgatók oktatásába, valamint az Egyetemen folyó kutatási tevékenységbe is. 2022 óta munkámat a Kispesti Egészségügyi Intézet Tüdőbeteg-gondozójában folytatom.
Fontos számomra a folyamatos fejlődés, a naprakész protokollok és szakmai ajánlások ismerete, ezért mind hallgatóként, mind előadóként rendszeresen látogatom a hazai- és nemzetközi szakmai kongresszusokat. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Ifjúsági Szekciójának elnökségi tagjaként igyekszem segíteni a szakmai utánpótlás-képzést.
Munkám során a legfontosabb célom, hogy a panaszukkal hozzám forduló, bizalmukkal engem megtisztelő pácienseknek magas szakmai színvonalon, empatikus és emberközpontú hozzáállással nyújtsak ellátást, elősegítve mihamarabbi gyógyulásukat. Ennek során elengedhetetlennek tartom a partner-szemléletű orvos-beteg kapcsolat kialakítását, valamint a megfelelő beteg-edukációt, véleményem szerint ez a hosszútávú sikeres együttműködés egyik alappillére.
| Első szakorvosi vizsgálat | 30.000 Ft |
| Konzultáció szakorvosi vizsgálat nélkül | 20.000 Ft |
| 25.000 Ft | |
| Légzésfunkció mérés szakorvosi vizsgálat és receptírás nélkül | 12.000 Ft |
| Szakorvosi vizsgálat légzésfunkció méréssel (spirometria) | 39.000 Ft |
| 12.000 Ft | |
COVID és Influenza A/B PCR (kiegészítő vizsgálatként vehető igénybe szakorvosi vizsgálatot követően)
| 12.000 Ft |
| 12.000 Ft |