
Fő érdeklődési területeim: Akut és krónikus esetek egyaránt, Felnőtt és Gyermek ellátás egyaránt Szájüreg-,garat-,gége elváltozások; Orr-orrmelléküreg elváltozások, Fej-nyaki területi körülírt bőr- és lágyrész elváltozások; Fülkagyló-hallójárat-középfül elváltozások; Fül-orr-gégészeti és Fej-Nyaksebészeti onkológiai ellátás, Fej-nyak területi rekonstrukció
Szakmai hitvallásom
Munkám során igyekszem ötvözni a naprakész tárgyi tudást, az emberközpontú hozzáállással, a szakmai elődeink tapasztalataival és a józan ésszel.
Ami nem fejlődik, az visszafejlődik- ezért tudásomat gyakori szakmai kurzus és konferencia részvételekkel, illetve a nemzetközi szakmai ajánlások folyamatos követésével igyekszem fejleszteni.
Ez az elvet nem csak a szakmai, hanem a magán életemben is vallom, a munkám mellett, ha tehetem, nyelveket tanulok (svéd, olasz, francia); rendelkezem Aranykalászos Gazda oklevéllel, illetve egy belsőépítészeti felnőtt képzésben is részt vettem.
Szabadidőmben szívesen sportolok, sétálok a családom körében, olvasok, vagy az otthonunkat kitöltő szobanövény-dzsungelt gondozom, ápolom.
2017 Általános orvosi Diploma, Semmelweis Egyetem
Egyetemi éveim alatt lehetőségem nyílt Davosban, Heidelbergben és Bernben is gyakorlati hónapokat tölteni.
2017-től Klinikai PhD ösztöndíj, Semmelweis Egyetem (PhD fokozat megszerzése még folyamatban; Téma: Orr és Gége porcainak szerezete -Klinikai vonatkozásaik)
2019-től Fül-orr-gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Szakvizsga rezidens képzés, Semmelweis Egyetem (járóbeteg ellátás, fekvőbeteg ellátás, műtéti ellátás, ügyeleti ellátás)
2019-2020 Részvétel Bethesda Gyermekkórház Fül-Orr-Gégészeti ügyeleti ellátásban (havi 1-3 alkalommal)
2024.november Fül-orr-gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Szakvizsga (kiváló eredmény)
2017-től aktív részvétel egyetemi oktatásban (magyar, angol, német)
(2025. márciustól megkezdem a foniátria licenc képzést)
| Fül-orr-gégészeti szakvizsgálat | 33.000 Ft |
| Fül-orr-gégészeti szakvizsgálat (csecsemő és gyermek) | 33.000 Ft |
| HÉTVÉGI fül-orr-gégészeti szakvizsgálat | 35.000 Ft |
| Kontroll vizsgálat 1 hónapon belül | 25.000 Ft |
| Orrvérzés csillapítása (elektrocauterrel, koagulációval vagy tamponáddal) | 39.000 Ft |
| Fiberoszkópos vizsgálat (kiegészítő vizsgálatként vehető igénybe) | 5.000 Ft |
| Fülzúgás vagy szédülés – egyensúlyvizsgálat – teljes körű fül orr gégészeti vizsgálattal | 39.000 Ft |
| Gégerák szűrés fiberoszkóppal – teljes körű fül-orr-gégészeti vizsgálattal | 38.000 Ft |
Szamárköhögés szűrése (kiegészítő vizsgálatként vehető igénybe) | 12.000 Ft |