Komplex emlődiagnosztika

A komplex emlődiagnosztika lehetőséget ad arra, hogy a legkorszerűbb eszközök és a legmagasabb szintű orvosi szaktudás segítségével idejekorán felismerhetővé tegye a mell daganatos megbetegedéseit, illetve egyéb elváltozásait.

Komplex jellegéből adódóan magába foglalja 

  • a fizikális vizsgálatot, 

  • az emlő ultrahangot, 

  • valamint a 3D tomoszintézises mammográfiát is.

Kiemelt jelentősége van a komplex emlőszűrésnek a melldaganatok diagnosztikájában, hiszen minél előbb feltárják a korai stádiumban lévő elváltozásokat, annál nagyobb az esély a gyógyulásra, sőt a mell eltávolítása is gyakran megelőzhető még ilyenkor.

Mikor van szükség komplex emlődiagnosztikára?

A komplex emlődiagnosztikára sor kerülhet egyszerű szűrővizsgálati jelleggel, de diagnosztikai célzattal is.

Szűrővizsgálatként leginkább azoknak ajánlott, akiknél az átlagosnál magasabb a melldaganat kialakulásának az esélye, így például genetikailag vagy életmódjukból fakadóan magasabb a rizikófaktor, esetleg korábban már legyőzték a mellrákot.

Mivel a korral megnövekszik a mell daganatos elváltozásainak a valószínűsége, ezért a változókor után is ajánlott éves rendszerességgel komplex emlővizsgálatot végeztetni – méghozzá rizikótényezőktől függetlenül.

Más esetekben a komplex emlődiagnosztika akkor kaphat kiemelt szerepet, ha egy korábbi mammográfiás vizsgálat pozitív vagy kétes eredményt adott, és alaposabb szűrésre van szükség a diagnózishoz.

Komplex emlődiagnosztika

Milyen vizsgálatok tartoznak a komplex emlődiagnosztikához?

A komplex emlődiagnosztika részeként a páciens nemcsak több vizsgálaton vesz részt, de több szakemberrel, emlődiagnosztikai szakasszisztenssel, valamint radiológus szakorvossal is konzultálhat.

A vizsgálatok minden esetben az anamnézis felvételével kezdődnek még abban az esetben is, ha a páciens célzott utasításra jelent meg a komplex emlődiagnosztikán.

Lényeges feltárni a kórelőzményt, a panaszokat, valamint a rizikófaktorokat, de 

az életmód és a családi anamnézis megismerése sok esetben egyaránt indokolt. Ezt követően kerül sor az emlővizsgálatra a következők szerint.

Fizikális vizsgálat

A fizikális vizsgálat nagyon fontos eleme a komplex emlődiagnosztikának, hiszen fel kell térképezni az emlők formáját, nagyságát, a mellbimbók állapotát, az esetleges bőrelváltozásokat.

Ezt követően felemelt és leengedett karral egyaránt áttapintásra kerül a mell, valamint a hónaljárok is az esetleges csomók, illetve egyéb elváltozások felderítése érdekében.

3D tomoszintézises mammográfia

A 3D tomoszintézises mammográfia nem más, mint a hagyományos mammográfia alaposan továbbfejlesztett változata. Sokkal pontosabb képet ad a mell szerkezetéről – még sűrű emlőszövetek esetén is –, kisebb sugárterheléssel dolgozik, sőt nincs szükség kellemetlenül erős mellkompresszióra sem hozzá.

A vizsgálat során a CT-hez hasonlóan több rétegfelvétel készül a mellről – különböző szögekből –, amelyek háromdimenziós képekké szintetizálhatók, ami lehetővé teszi az elváltozások pontosabb elemzését.

Hagyományos típusával ellentétben a 3D  tomoszintézises mammográfia sokkal nagyobb felbontású felvételeket ad a radiológusok kezébe és átlagosan 40 százalékkal hatékonyabb a mell daganatos elváltozásainak korai felismerésében.

Emlő ultrahang 

A komplex emlődiagnosztika harmadik fontos összetevője az emlő ultrahang. Egy teljesen fájdalommentes képalkotó eljárásról van szó, ami 35 éves kor alatt a rendszeres szűrővizsgálat alapja, de más esetekben is szükség lehet rá.

Ilyen például, ha bonyolult mammográfiás szerkezetű, operált vagy implantált emlő vizsgálatára van szükség, esetleg egy jól tapintható elváltozás alaposabb feltárása indokolt.

A teljesen ártalmatlan ultrahang hullámok rendkívül precíz és pontos képet tudnak adni a problémáról, sőt jól elkülöníthetők a segítségével a cisztás elváltozások a daganatos vagy gyulladt tejcsatornáktól, de a nyirokerek, a hegesedések, sőt még a folyadékgyülem is.

Öröklődő mell-és petefészek rákhajlam szűrés: a BRCA mutációk vizsgálata

A BRCA1 és BRCA2 gének normál esetben a DNS hibáinak kijavításában segítenek, de mutációjuk jelentősen növeli az emlő-, petefészek- és bizonyos más daganatok kockázatát. Magyarországon évente mintegy 8000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és a megbetegedések 10–15%-a örökletes eredetű.

A BRCA-vizsgálat lehetővé teszi az öröklődő emlő- és petefészekrák-kockázat felmérését, és a mutációk akár 60–80%-os mellrák- vagy 40–60%-os petefészekrák-kockázatot is jelenthetnek.

A vizsgálat elsősorban azoknak ajánlott, akiknél a családban előfordult ilyen daganat, vagy akiknél fiatalon diagnosztizáltak rákot. A genetikai teszt vérvételből történik, újgenerációs szekvenálással elemzik a géneket, és az eredmény segíthet a személyre szabott megelőzésben és szűrési stratégiákban. Pozitív eredmény esetén gyakoribb ellenőrzések szükségesek, míg negatív lelet esetén jelentősen csökken az örökletes daganat valószínűsége.

A vizsgálatnak egészségügyi kockázata nincs, de lelki terhet jelenthet, ezért online genetikai konzultáció előzi meg, melyet a vizsgálat ára tartalmaz.

Áraink

Komplex emlődiagnosztika
Komplex emlődiagnosztika
(Mammográfia 3D tomoszintézissel, fizikális vizsgálattal, emlő és axillák ultrahangos vizsgálatával)
59.000 Ft
Emlődiagnosztika leletmegbeszélés (hozott lelet esetén, vizsgálat nélkül)25.000 Ft
Aspirációs citológia (UH vezérelt)60.000 Ft

Rólunk mondták

Dr. Unger Zsuzsa Ph.D. a Haller Medicalban

Dr. Unger Zsuzsa Ph.D.

radiológus, klinikai szakorvos, emlő specialista

Dr. Zsuppán Richárd a Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Zsuppán Richárd

radiológus, klinikai szakorvos, emlő specialista

Dr. Karczagi Lilla radiológus a Haller Medicalban

Dr. Karczagi Lilla

radiológus szakorvos

Dr. Tóth Mónika Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Tóth Mónika Anna

radiológus, klinikai főorvos, emlő specialista

Dr. Orbán Vince Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Orbán Vince

radiológus, klinika szakorvos, emlő specialista

Dr. Kára-Cséplő Andrea Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Kára-Cséplő Andrea

radiológus, klinika szakorvos, emlő specialista

Dr. Kőber Szilvia Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Kőber Szilvia

radiológus szakorvos, emlő specialista

Dr. Fehér István radiológus a Haller Medicalban

Dr. Fehér István

radiológus főorvos, emlő specialista

Dr. Koller Orsolya a Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Koller Orsolya

radiológus szakorvos

Dr. Dudela Bianka Anna Haller Medical Magánrendelőben

Dr. Dudela Bianka Anna

radiológus, klinikai szakorvos

Haller Medical Logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Cookie tájékoztató