A fülzúgás az esetek jelentős többségében magától elmúlik. Amennyiben azonban hosszabb ideje fennáll, vagy az első napoktól nagyon erőteljes, kellemetlen, negatívan befolyásolja az életminőséget, akkor mielőbb orvoshoz kell fordulni.
Bár a fülzúgás okai mögött számos elváltozás meghúzódhat, a közvetlen érintettség miatt az első lépés mindig egy fül-orr-gégészeti szakrendelés legyen, ahonnan szükség szerint más szakághoz irányítanak minket.
A fülzúgás diagnosztizálásának menete
Anamnézis
Mivel a fülzúgás hátterében számos betegség vagy elváltozás meghúzódhat, ezért a diagnózis egyik legfontosabb lépése az anamnézis felállítása.
A páciens feladata, hogy a fülzúgáshoz kapcsolódó minden panaszát megossza a kezelőorvossal, aki természetesen célzott kérdéseket is feltesz majd ezek alapján.
Lényeges tudni, hogy a fülzúgás mikor jelentkezett először, milyen időközönként észleli a páciens, milyen sajátosságok kísérik, ezen felül a korábbi kórtörténet, az ismert betegségek említése, valamint a rendszeresen szedett gyógyszerek felsorolása egyaránt lényeges.
A fülzúgást gyakran külső tényező is előidézheti, ezért fontos, hogy a szakorvos megismerje a páciens munkakörülményeit, hétköznapi tevékenységeit, valamint életmódját is – különös tekintettel étkezési szokásaira és káros szenvedélyeire.
Fizikális vizsgálat
Mint fentebb már leírtuk, fülzúgás esetén érdemes fül-orr-gégészeti kivizsgálással kezdeni a sort. Az anamnézis után ilyenkor a szakorvos alaposan szemügyre veszi a fület, hogy ellenőrizze annak esetleges sérüléseit, gyulladásait, de szükség szerint vérnyomásmérésre is sor kerülhet.
A hallójárat és a dobhártya mellett fontos kizárni a fülzsír lerakódásának lehetőségét. Amennyiben a fül-orr-gégész nem talál látható elváltozásokat, a pácienst vérvételre irányítja, de képalkotó diagnosztikára, illetve hallásvizsgálatra egyaránt szükség lehet.
Csak ezeket követően lehet kizárni teljes bizonyossággal, hogy a fülzúgást nem fül-orr-gégészeti probléma okozza, így megkezdődhet a többi szakág fokozatos bevonása a szakorvosi tapasztalatok alapján.
Hallásvizsgálat
A modern fül-orr-gégészetben számos hallásvizsgálat elérhető ahhoz, hogy a szakorvos ellenőrizze a páciens kapcsolódó problémáit. Szubjektív hallásvizsgálathoz ideális választás például az audiometria, amivel lehetőség van a teljes hallásspektrum feltárására.
Különösen előnyös olyan esetekben, ha a páciensnél maradandó halláskárosodás feltételezhető a fülzúgás hátterében.
Természetesen léteznek objektív hallásvizsgálatok is, mint amilyen a timpanometria. Ezzel konkrétan a középfül funkcionalitása végezhető el, de amennyiben a fülzúgást a fülkürt elváltozása okozza, ezzel a módszerrel az is feltárható.
Az elhangzottakon felül beszélhetünk még otoakusztikus emisszióról, ami a belső fül feltárására alkalmas, valamint ERA-vizsgálatról, ami szintén egyfajta hallásküszöb-kontroll.
A probléma közvetett formában a Goebel-Hiller fülzúgás-kérdőívvel, valamint a Rinné- és Weber-féle tesztekkel is feltárható speciális esetekben.
Képalkotó vizsgálatok
A fülzúgás diagnosztizálásakor a fül-orr-gégész kezében nagyon fontosak a képalkotó vizsgálatok is.
Az egyik legáltalánosabb az ultrahang alkalmazása, amivel a radiológus feltárhatja a nyaki erek állapotát (nyaki duplex ultrahangvizsgálat), hiszen gyakori eset, hogy azok problémája, részleges elzáródása idéz elő fülzúgást.
Az ultrahang mellett a CT- és az MR is nagy szerepet kaphat a diagnózisban, bár ezek főként a komplexebb, bonyolultabb esetek feltárásakor kerülnek szóba – az MR-angiográfia például különösen gyakori –, de jellemzően ezeket már akkor kérik, ha más szakágakat is bevontak a diagnosztizálási folyamatba.
